A november 13-án, Párizsban történt támadássorozat során használt fegyverek közül egyiket bizonyítottan egy amerikai fegyverkereskedő vásárolta fel, mielőtt a gyilkosságsorozathoz felhasználásra került.
Az Associated Press hírügynökség arról számolt be, hogy egy floridai központtal működő fegyverkereskedő cég vásárolta Szerbiában azt az M92 gépkarabélyt, amit Párizsban a terrortámadás során használtak. Az AP hírügynökségnek a Zastava gyár vezetője, Milojko Brzakovic elmondta, hogy a fegyver értékesítése egyértelműen visszakövethető. A szerbiai gyártó, a Zastava Arms eladta a fegyvert az amerikai fegyverkereskedőnek – Century International Arms -, ami azt követően a Párizsban civileket gyilkoló terrorista kezében jelent meg.
A gyártó amiatt hozta nyilvánosságra a vásárló kilétét, mert korábban megállapításra került, hogy a terrortámadáshoz használt fegyverek Szerbiából származnak, emiatt a gyártóra hárult volna a felelősség. Brzakovic ugyanakkor kijelentette, hogy a Zastava nem hibáztatható a történtekért, ehelyett az amerikai fegyverkereskedő kell beszámoljon arról, hogy később kinek adta a Szerbiában vett fegyvereket.
A Century International Arms kétes üzletei először akkor kaptak nagyobb figyelmet, amikor 2011-ben a WikiLeaks nyilvánosságra hozta, hogy egy izraeli fegyverkereskedő, Ori Zoller felvásárol olyan, a második világháborúból visszamaradt fegyvereket, melyeket az Egyesült Államok Guetemalának adományozott. Az izraeli közvetítő ezeket a fegyvereket illegális úton visszajuttatta az amerikai céghez, ami nem nyomon követhető módon továbbadta a fegyvereket. A WikiLeaks akkor nyilvánosságra hozott adatai szerint ugyanez a cég számos fegyverszállítmányt küldött Belgiumba, nem-konvencionális hadviselés során alkalmazott termékek sokaságát értékesítette, emellett mesterlövész kiképzési programot működtetett.

http://www.hidfo.ru/2015/12/amerikai-fegyverkereskedo-adott-fegyvert-a-parizsi-terrortamadashoz/