Bedrogozott magyar cégvezetőt találtak egy kambodzsai parkban

Kambodzsában találtak rá öntudatlan állapotban egy olyan magyar hajléktalanra, akinek több cég is volt a nevén – írja a Magyar Nemzet, amely szerint nem kizárt, hogy alvilági körök próbáltak így megszabadulni egy strómanjuktól.
kam
Augusztusban találtak meg egy öntudatlan állapotú, bedrogozott, vagy megmérgezett európai férfit Kambodzsa fővárosában, Phompen egyik parkjában, a férfi iratok és csomag nélkül, hiányos ruházatban volt – írja a csütörtöki Magyar Nemzet. Idegenrendészeti őrizetbe került, ott merült fel egy európai őrizetesben, hogy a férfi által beszélt ismeretlen nyelv talán a magyar, majd a vietnami magyar nagykövetség segítségével sikerült ezt igazolni is.
Az 54 éves, Pest megyei hajléktalant, Jász-Suba Lászlót szombaton hozta haza a Baptista Szeretetszolgálat, egészen pontosan a cikkíró Lukács Csaba a külügy kérésére. A lap szerint a rossz szellemi állapotú férfi papíron két magyar és egy román cég ügyvezetője, és ezen cégek ellen adóhatósági eljárás folyik. Nem valószínű, hogy a vagyontalan, hajléktalan férfi maga alapította a cégeket, és aligha lett volna képes egyedül elutazni Kambodzsába. A vietnami követséggel folytatott telefonbeszélgetéséből legalábbis kiderült, hogy azt sem tudja, hogy milyen országban volt, kínaiaknak nevezte a helyieket.
Lukács Csaba cikke azt is felgöngyölíti, hogy a hajléktalan férfit három évvel ezelőtt találta meg egy “jótevő”, aki sufnit bérelt neki és cégeket alapított a nevére: a Gold Circle Trans Kft., a romániai Subakka Trans Srl., és a Subakka Autómester Kft. (később Subakka Metal Kft.) került a nevére.
A napilap cikke szerint az alvilág új stratégiája lehet, hogy a zűrös cégeket már nem egyszerűen hajléktalanok nevére írják, de a cégvezetőket megpróbálják eltüntetni a fenti módszerrel. A baptisták által kihozott Jász-Suba Sándort a cikkíró szerint már kétszer próbálták eltüntetni, előbb Romániában, Segesváron hagyták magára a papírok nélkül bolyongó férfit, aztán másodszorra Kambodzsában.
A férfit idehaza a baptisták elvitték arról a Pest megyei településről, ahonnan már kétszer is eltüntették rosszakarói, és egy védett házba került, hogy ne találják meg újra.
(Forrás. MNO)