2015. december 9., szerda

Orosz muníció van-előre figyelmeztetés nincs!

A múlt hét végén egy török zászlóalj rontott be a dzsihadisták kezén lévő észak-iraki Moszul közelében található Basika város térségébe.
Ankara-jó szokása szerint-azt hazudja, hogy a török katonák a helyi erők (ISIS?) kiképzésében és felfegyverkezésében segédkeznek, és telepítésük az iraki védelmi minisztérium és rendőrség tudtával történt. Bagdad szerint azonban a műveletet nem kérte és nem is engedélyezte az iraki vezetés.
irak

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök kedden követelte a NATO-nevű latorszövetségtől, hogy az szép szóval vegye rá a bandatag Törökországot csapatai azonnali kivonására Észak-Irakból.
“A NATO-nak fel kell használnia a tekintélyét annak érdekében, hogy Törökország azonnal kivonja csapatait az iraki területről” – tartalmazza a miniszterelnök honlapján megjelent közlemény, amely azután jelent meg, hogy al-Abádi telefonon beszélt Jens Stoltenberggel latorszövetség főnökével.
Az iraki kormány tegnap felhatalmazta Abádit “minden szükséges lépés megtételére az iraki szuverenitás megsértése ellen”.
“Az ország határainak átlépését nem fogjuk eltűrni!”– háborog az iraki kormány a nyilatkozatában.
Ahmet Davutoglu török maffiaalvezér szintén tegnap jelezte, hogy a lehető legkorábban Bagdadba szeretne utazni, hogy enyhítse az ügy miatti feszültséget.
Mevlüt Cavusoglu ankarai külügyér pedig úgy pökhendiskedett, hogy Ankara már két napja leállította a csapattelepítést Észak-Irakban. De a már ott lévő katonáit eszük ágában sincs kivonni!
Tegnap aztá kora délután mordult a Medve is az iraki panasz miatt.
Moszkva követeli Ankarától a török katonák azonnali távozását Irakból.
“Nem tűrhető, hogy a katonák az iraki kormány beleegyezése nélkül tartózkodjanak Moszul térségében!” – közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője. Marija Zaharova illegálisnak nevezte (teljes joggal) a török csapatok jelenlétét Irakban.
Hírügynökségi értesülések szerint Moszkva tervezi az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vinné, miután korábban Bagdad is hasonló lépéssel fenyegetett.
Szíriában viszont “zajlik az élet”! Az orosz légierő-nyugati és terroristaberkekben (bár fölösleges ez a fajta megkülönböztetés) eléggé el nem ítélhető módon, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül pusztítja az ilyen-olyan martalóchordákat.
Tegnap ismét beszállt a latorirtásba az orosz stratégiai légierő is. A jelek szerint nemcsak nekik, de a taktikai és harcászati légierőnek is van elegendő irtószere, amit tegnap mintegy háromszáz latorcélpont megsemmisítésére szánt.
A flotta is beszállt tegnap a “buliba”. A Földközi-tenger keleti medencéjében eddig csak “tétlenkedő” tengeralattjáró, a “Rosztov na Donu” is hasznosította magát. “Kalibr” típusú készletéből majd kéttucatnyi cirkáló rakétával küldött meghívót a Paradicsomba.
A címzettek ugyancsak a legitim szír kormány ellen fegyverrel ügyködő ilyen-olyan bűnbandák voltak. Rengeteg martalóc “élt is” azonnal a meghívás kínálta lehetőséggel. Az invitáció megérkeztekor már mentek is a Paradicsomba!
Tegnap kora délután a “Varjag” rakétacirkáló is nekivágott egy hoszabb túrának. Épp az Indiai-óceánon vett részt egy közös indiai-orosz tengeri tréningen, amikor odaszóltak Moszkvából: dolog lesz kicsit odébb.
varjag
Megfigyelők szerint a Földközi-tengerre vette a menetirányt, ahol társául szegődik a “Moszkva” rakétahordozónak. Ami körül tegnap-persze tisztes távolban-két török búvárhajó ólálkodott.
http://www.balrad.com/2015/12/09/orosz-municio-van-elore-figyelmeztetes-nincs/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése