Belső szabályzatának módosításáról döntött kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF), azért, hogy a továbbiakban is támogatást nyújthasson Ukrajnának. A jelenleg hatályos szabályzat szerint ugyanis az IMF nem hitelezhet olyan országnak, amelynek más állam irányába nem törlesztett tartozása van. Az AFP szerint a Valutalap ezzel azt kockáztatja, hogy azzal vádolják meg, engedett a politikai nyomásnak.
A logó a Nemzetközi Valutaalap
Ukrajna számára 17,5 milliárd dolláros segélycsomagot hagyott jóvá az IMF márciusban, ami veszélybe kerül, ha Oroszország valóban fizetésképtelenné nyilvánítja Ukrajnát. Márpedig erre nagy az esély, ugyanis Moszkva 2013 december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást kötött az akkor még Viktor Janukovics által vezetett Ukrajnával, amelynek alapján Oroszország 15 milliárd dollár értékben vásárolt volna ukrán kötvényeket. December 23-án az orosz pénzügyminiszter be is jelentette, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt kétéves lejárattal. A Majdan győzelme után nem folytatódott a vásárlás, a 3 milliárd dolláros ukrán adósság december végén jár le. November közepén Oroszország felajánlotta, hogy kész feltételekkel átütemezni ezt, a feltételek között szerepelt, hogy Kijev ismerje el: állami hitelről van szó és nem magánhitelről, ahogy ezt most állítja. A másik fontos feltétel, hogy a visszafizetésre valamelyik vezető európai, vagy más országbeli bank garanciát vállaljon. Az Egyesült Államok elutasította a garanciavállalást, Kijev nem szándékozik fizetni.
A Moszkva által felajánlott átütemezés határideje tegnap, december 8-án járt le, és ha a Kreml tartja magát korábbi álláspontjához, akkor fizetésképtelennek nyilvánítja Ukrajnát és bírósághoz fordul.
(Népszava)

Bal-Rad komm: Oroszország a módosítás ellen szavazott. Moszkvában az orosz pénzügyminisztérium pedig bejelentette, hogy amennyiben december 20.-ig Kijev nem fizet, bíróságra viszik az ügyet.
Az IMF pedig EGYÉRTELMŰEN POLITIKAI DÖNTÉST HOZOTT, ami viszont nem egyeztethető össze a működése alapelveivel. A “lóláb” viszont nagyon kilóg!