Ausztria Szabadságpártja szerint az Európai Uniónak szüksége van arra, hogy Oroszország aktívabban részt vegyen a terrorizmus elleni harcban, és emellett Európa biztonságának szavatolásából is kivegye részét. Európa sebezhető, és a terrorizmus felszámolásához erős szövetségesekre van szükség.
Heinz-Christian Strache, az osztrák Szabadságpárt vezetője pénteken kijelentette, hogy az Európai Unió nem csak szigorú ellenőrzés alá kell vonja saját határait, de szövetségeseit is óvatosabban kell megválassza. Strache kifejtette, hogy a Párizsban történt terrortámadás Európa sebezhetőségére mutatott rá, emiatt nem csak a külső határok szigorú ellenőrzésére van szükség, de emellett a tagállamok is vissza kellene állítsák a határellenőrzést. A pártvezető szerint az Európai Unió hibát követ el azzal, hogy csak akkor fokozza a biztonsági intézkedéseket, amikor már megtörtént a baj; ehelyett keményen fel kellene lépjen az iszlám radikálisokkal szemben, és megelőző intézkedéseket kell hozzon, ha úgy gondolja, hogy egy radikalizálódó muszlim közösség veszélyt jelent a többségi társadalomra.
Strache szerint az Európai Uniónak a fokozott biztonsági intézkedések mellett elsősorban erős szövetségesekre van szüksége, és nem szabad elutasítani mindazt a tudást és tapasztalatot, amit Oroszország a belföldi terrorizmus elleni harc során halmozott fel. Ehelyett az uniós hatóságok ki kell alakítsanak olyan együttműködéseket, melynek részeként Moszkva segítséget nyújthat az Európai Uniónak a terrorizmus felszámolásában. Strache az ORF televíziónak adott interjú során kijelentette, hogy ilyen helyzetben a szankciók fenntartása is ésszerűtlen, emiatt az Európai Unió el kell törölje az Oroszország ellen hozott szankciókat.
A pártvezető kifejtette, hogy a Párizsban történt terrortámadás rámutatott arra; Európa védtelenül áll a belföldi terrorizmussal szemben, ami a meggondolatlan integrációs törekvések és migrációs politika következménye.
“Kemény kézzel kell bánni az Iszlám Állam szimpatizánsaival, mert csak az erőből értenek. Le kell tartóztatni, akik Szíriából haza érkeznek, és egy görög szigetre épített börtönben kell őket elzárva tartani.”
Strache kijelentette, hogy a Szabadságpárt maximálisan támogatja az Európai Unió és Oroszország közti együttműködést a terrorizmus felszámolása terén, azt pedig egyenesen abszurdnak nevezte, hogy az EU fenntartja az Oroszország elleni szankciókat, miközben az orosz és francia hadsereg szövetségesként egymás oldalán harcol a terroristák ellen.

http://www.hidfo.ru/2015/11/kemeny-kezzel-kell-banni-az-iszlam-allam-szimpatizansaival/