2015. október 7., szerda

Szíriáért égen-földön

Az orosz-szír légi “vegyespáros” a levegőből, a szír hadsereg szárazföldi csapatai pedig a maguk területén intézték a zömmel dzsihadista célpontok felszámolását.
Az orosz légierő ismét Palmüra környékén aprította az iszlamista fanatikus pribékbandát, míg a szír légierő és a szárazföldi csapatok Aleppo, Latakia és Homsz környékén osztogatták az odaútra a jegyeket a Paradicsomba.
Orosz légi és földi felderítési adatok szerint a legitim szír kormány ellen harcoló terrorista bandák a légicsapások által kímélt mecsetekbe húzódnak be a pusztulás elől. Ráadásul hadianyagraktárakként is használják a kiváltságos helyeket.
Damaszkusz mellett a “zsihadisták lelőttek” egy eddig nem azonosított repülőgépet.
Ma reggel nyolc óráig (magyar idő szerint) értesüléseink szerint sem az orosz, sem pedig a szír légierő nem jelezte, hogy gépet vesztett volna. Ám ha a dolog igaz, akkor komoly aggályok merülhetnek fel atekintetben, hogyha a terroristák lőttek le egy repülőgépet!- honnan jutottak ilyen akció kivitelezéséhez szükséges alkalmatossághoz?
http://www.balrad.com/2015/10/07/sziriaert-egen-foldon/
jel
Az Orosz Föderáció Védelmi Tanácsának mai ülésén Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy a Kaszpi-tengerről, 4 hadihajóról 26 darab “Kalibr” típusú rakétát lőttek ki az Iszlám Állam állásai ellen.
kf
A rakéták a védelmi miniszter közlése szerint az 1500 kilométeres távolság ellenére kivétel nélkül eltalálták mind a 11 célpontot.
A hatáselemző műholdfelvételek tanúsága szerint a dzsihadista banditaszervezetet az iszonyatos erejű rakétacsapások alapjaiban rengették meg Szíriában. Az Irak légterén keresztül kivitelezett csapásoknak polgári áldozatai nincsenek.
kaspi
A hírek eléggé ellentmondásosak. Egyes források szerint a Kalibr / Kub rendszer 3M-14 (Bulava) változatát indított 4 felszíni egység. A 3M-14 elviekben a tengeralattjárókról indított változat, szóval valószínűleg a felszíni indítású 3M-14T (Bulava) típust indították. A négy egység is megvan, ugyanis az egyik Gepárd-osztályú fregatt (a Dagesztán) rendelkezik 8 indítókonténerrel, illetve a 3 Bujan-M-osztályú korvett van ellátva 2×4 UKSzK VLS indítóval (az első Kaszpi-tengeri, “sima” Bujan-osztályú egység e helyett egy visszahúzható Grad MLRS indítóval rendelkezik).
A Kalibr rendszer egy közös komponensekre épített robotrepülőgép család, amelynek van hajó elleni 3M-54 változata 220km-es hatótávval amely a cél közeléig hangsebesség alatt halad, majd a végfázisban szuperszonikus sebességű (Mach 2-2,5) “sprintet” vág le (kivétel a 3M-54E1 változat, amely viszont nagyobb, ~300km-es hatótávval rendelkezik). A 3M-54 harci feje ~200kg tömegű.
A 3M-14 a szárazföldi célpontok elleni változat, hosszabb és több üzemanyagot visz magával, a robbanófeje is ~450kg-os, így repülési profiljától függően 1500-2500km-es hatótávolsággal rendelkezik, és végig hangsebesség alatt repül.
Az utolsó változat a tengeralattjáró elleni torpedót cipelő 91RE/91RTE, amely ~40-50km-es hatótávval rendelkezik, de odáig Mach2-vel repül, és ott bocsátja ki a torpedót, ez a változat csak export verzióban elérhető, az orosz haditengerészet nem tartott igényt rá.

http://www.balrad.com/2015/10/07/megrendito-orosz-raketacsapasok-a-dzsihadista-terrorszervezetre/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése