Gregor Gysi hidfo.ru
Gregor Gysi, a Die Linke párt képviselője szerint Németország egyedül Oroszország segítségével garantálhatja a békét Európa számára, és együtt kell működni Moszkvával, függetlenül attól, hogy ott ki van kormányon. A politikus szombaton a Der Tagesspiegelnek adott interjút, melyben kifejtette, hogy továbbra is fenntartja az orosz államfővel kapcsolatban kritikus hozzáállását, de ettől függetlenül tény, hogy az Oroszország elleni szankciók eltúlzott és indokolatlan lépések voltak.
A Die Linke politikusa szerint együtt kell működni Oroszországgal, ami
“Európában a legnagyobb katonai erővel rendelkező ország, mely Németországgal közösen garantálhatja Európa stabilitását.”
Az amerikai-német kapcsolatokról ugyanakkor kifejtette, hogy Washington nem adja meg a kellő tiszteletet szövetségeseinek, és a jelenlegi német kormány semmit nem tesz annak érdekében, hogy ez a helyzet változzon. Elmondása szerint Angela Merkel nem tudta kivívni a kölcsönös tiszteletet, Washington behódoltatta és megszelídítette Németországot, pedig kizárólag egyenlő félként lenne szabad tárgyalni az amerikaiakkal.
A képviselő szerint a 2017-es választásokat követően komoly változtatásokra van szükség a külpolitikában, főként az intervencionalizmus terén, amit a lakosság körében mutatkozó nagymértékű elutasítás tesz indokolttá. A politikus emlékeztetett arra, hogy pártja nem támogatta az amerikai kezdeményezésű beavatkozásokat, se Jugoszlávia, se Afganisztán, Irak és Líbia esetében. Valamennyi az Egyesült Államok által kezdeményezett intervenció volt, így a következményekért Washington kell vállalja a felelősséget. A politikus kifejtette, hogy pártja nem támogatta az újabb háborús gócokba történő fegyverszállításokat sem. Előrejelzése szerint a következő választásokon látványos eredményt érhetnek el, mert a szavazók egyre elutasítóbbak az amerikai terjeszkedéssel szemben, miközben a kormány látványosan kiszolgálja azt.

http://hidfo.ru/2015/06/az-orosz-katonai-ero-garantalhatja-europa-stabilitasat/