Újabb kiszivárgott szakértői jelentések kerültek napvilágra a tavaly nyáron Donbassz fölött lelőtt maláj utasszállító repülőgéppel kapcsolatosan.
mag
A megállapítások miatt pedig Kijevben néhány politikusnak megintcsak álmatlan éjszakái lehetnek. (Azidőszerint már Valcman Nyalókakirály volt Maradék-Ukrajna “megválasztott” helytartója.)
Ezen kiszivárgott jelentésrészlet szerint a repülőgép bal eleje és szárnya között föld-levegő rakéta robbanására utaló jeleket és bizonyítékokat találtak a roncs hollandiai összerakosgatói és vizsgálói. Mégpedig a híres-hírhedt “Buk-M1″ típusú föld-levegő rakéta bűnösségét bizonyító sérüléseket.
A dolog a gép BAL ELEJÉNEK ÉS BALOLDALI SZÁRNYÁNAK sérülései miatt érdekes. Ez ugyanis a szóban forgó légvédelmi rakéta természetéből fakadóan, CSAK A GÉP BAL OLDALA FELŐL érkezhetett.
A vizsgálóbizottság pedig megállapította, hogy ebben az esetben a tettes csakis az ukrán hadseregnek a jelzett időpontban Zaroscsenko város melletti, vagy az oda kozeli Sznyezsnoje környékén állomásozó LÉGVÉDELMI RAKÉTAEGYSÉGEI KÖZÜL kerülhet ki, amely egységek “BUK-M1″ KOMPLEX RENDSZEREKKEL voltak felszerelve.

https://balrad.wordpress.com/2015/05/06/hogy-is-volt-mint-is-volt/