Az ukrán válság csapást mért az Európai Unióra

Az Északi Flotta – “A Kreml elrendelte először az Északi Flottánál a teljes készenlétet, majd pedig ezt kiterjesztette Oroszország fegyveres erőinek a túlnyomó részére.”

2014 végére világossá vált, hogy Ukrajna működésképtelensége olyan méreteket öltött, hogy ez nemcsak veszélyezteti az Európai Unió jólétét, de elősegíti annak felbomlását is. Az EU döntéshozói elbizonytalanodtak. A lengyelek és a baltiak – akik történelmi okokból a leginkább tartanak Oroszországtól – továbbra is kitartottak az Egyesült Államok oldalán. Az Európai Unión belül azonban egyre több olyan állam van, amely szeretné, ha Európa közeledne Oroszországhoz. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha együtt lép fel Csehország, Magyarország, Szlovákia, Görögország és Olaszország. Berlin és Párizs is kereste a Moszkvával kötött kompromisszum lehetőségét, de lehetőleg úgy, hogy ne vesszen össze Washingtonnal.

Az Egyesült Államok 2015-ig nem ért el eredményeket Oroszországgal kapcsolatban, ugyanakkor Európa elkezdett kicsúszni a hegemóniája alól. Az EU-ban rendkívül fontos folyamatok indultak be, amelyek még nem értek véget, és amelyben még lehetnek ingadozások. Az viszont világossá vált, hogy az EU többé nem egységes és feltétlen szövetséges Amerika számára. Ez máris kihatott a NATO egységére és hatékonyságára is, ezért Washington megpróbálta aktivizálni a NATO-n belüli mechanizmusokat: az orosz agresszió veszélyére hivatkozva megerősítették a Lengyelországban és a Baltikumban lévő fegyveres erőket. A NATO fokozta aktivitását a déli szárnyakon is, és a Fekete-tengeren. Romániát is arra biztatták, hogy aktivizálja a Dnyeszter-menti konfliktust.

Washington az orosz agresszió jegyében törekedett maga mögé állítani az európaiakat, és egészítette ki Oroszországra gyakorolt katonai nyomással a politikait. A Kreml az ukrán válság kirobbantása óta másodszor látta szükségesnek, hogy emelje a téteket. Moszkva megmutatta, hogy kész vállalni a kihívást és készen áll a NATO-val megvívandó nagyobb háborúra is. A Kreml elrendelte először az Északi Flottánál a teljes készenlétet, majd pedig ezt kiterjesztette Oroszország fegyveres erőinek a túlnyomó részére. Ez tudatta a világgal, hogy megkezdődött az Egyesült Államokkal és európai szövetségeseivel a hagyományos fegyverekkel vívott háború, amelynek során Oroszország – szükség esetén – kész bevetni nukleáris fegyvereket is. Beindultak a hadgyakorlatok, amelyek során megtörtént a haderők felvonultatása a leendő hadszíntérre.

2014-ben még az orosz fegyveres erők hadmozdulatai az ukrán válsághoz kötődtek. Putyin már ekkor is nyugati „barátai és partnerei” tudomására hozta, hogy Oroszország nem fog meghátrálni és vészhelyzetben be fog vetni minden rendelkezésére álló eszközt. Az Orosz Föderáció elnöke nyilvánosan a világközvélemény tudomására hozta, hogy kész harcolni, és ezzel elzárta maga elől a visszavonulás útját. 2015 márciusában és áprilisában lezajlott az a hadgyakorlat, amely formáját tekintve arra emlékeztetett, amikor egy háború kezdetekor felvonultatják a csapatokat.

Az amerikaiak kezdeményezték, hogy mérjék össze a páncélosok számát Oroszország határ menti körzeteiben. A Kreml erre azzal válaszolt, hogy Oroszország páncélosait egyenesen Norvégia határvidékeihez, iszkandereit a lengyel határhoz, stratégiai légierejét és nukleáris rakétákkal felszerelt tengeralattjáróit pedig az Egyesült Államok partjaihoz irányította.

Moszkva ezzel megmutatta Európának, hogy a NATO még az EU-nál is kevésbé hatékony szervezet. Amíg Washington mérlegeli, hogy érdemes-e nukleáris konfrontációba kerülnie Oroszországgal, addig az európai hadseregek pusztító csapást szenvedhetnek egy hagyományos fegyverzetekkel felszerelt korlátozott létszámú katonai kontingenstől.

A németek és a franciák nem akarnak háborúzni sem az ukránokért, sem a baltiakért, de még a lengyelekért sem. Az európaiaknak nincs miért vállalni ezt a konfrontációt, de lényegében nincs is mivel háborúzniuk. Nincsenek erős hadseregeik, mert megszokták azt, hogy az Egyesült Államok megvédi őket. Washingtonnak sem könnyű eldöntenie, hogy miért vállaljon fel most egy nagyobb háborút. Az orosz hadgyakorlatok erre nem nyújtanak kellő indokot. Látható, hogy Oroszország megfelelő időpontban emelt a téteken. Obama máris hátrál saját neokon héjái elől. Az Egyesült Államok ugyanabba a logikai csapdába esett, amelyet maga is többször állított Oroszország számára. Bármit is tesz, az előnytelen a számára.

Washington léphet a feszültség szításának és egy katonai konfliktus kiprovokálásának az útjára. Ezért az orosz vezetés rendkívül kockázatos lépései az utóbbi hónapok során arról tanúskodnak, hogy a világ elérkezett egy veszélyes határhoz, amelynek az átlépése rendkívül kockázatos. Oroszország nem szállhat ki ebből a folyamatból. A győzelemre kell törekednie, különben megsemmisül. Oroszország azzal, hogy megmutatta, kész vállalni a következményeket, gondolkodóba ejtette az EU vezetését. Az Európai Unió döntéshozóinak fel kellett ismerniük, hogy Washington túl messzire ment és már majdnem hadszíntérré tette Európát.

Azt tudomásul vették az európaiak, hogy Ukrajna csatatérré változott, ebből még előnyt is akartak húzni a maguk számára. Az ejtette gondolkodóba őket, amikor kiderült, hogy az instabilitás Ukrajnából nem Oroszország, hanem az EU irányába kezdett elterjedni. Egy totális háborút pedig végképp nem akartak Oroszországgal. A Nyugat került döntési kényszerbe. Az Egyesült Államoknak választania kell, hogy tovább halad-e a konfrontálódás útján, vagy pedig hajlandó a visszavonulásra. Ha ez elkezdődik, akkor azzal is számolni kell, hogy az EU az amerikai védernyő alól átáll az orosz védernyő alá.

Oroszország elvárja az Egyesült Államoktól, hogy ismerje be tévedését és szánja rá magát az új hidegháborúban elszenvedett vereségének a beismerésére. Ha Washington továbbra is támogatja fegyverekkel és szakértőkkel a polgárháborút Ukrajnában, akkor lényegében azt hozza a világ tudomására, hogy továbbra is egy nagyobb háború kirobbantására törekszik.

Drábik János /drabikjanos.com