Amikor az elit háborút indít az Egyesült Államok ellen

Időkjelei: Az angol nyelvű médiát hetek óta foglalkoztató Jade Helm 15 nevű hadgyakorlatról még nem sok szó esett a magyar médiában. Brandon Smith alábbi írásából reményeink szerint megtudjuk, hogy miként kapcsolódhat egy felületesen szemlélve szokványosnak tűnő, az Egyesült Államok területén belül tartott hadgyakorlat az idők jeleihez.

Egy háború következményei és jellemzői – legyen szó két nemzet közötti vagy egy kormány által saját népe ellen indított háborúról – nem igen változnak, a módszerek azonban annál inkább. Az elit által ellenünk vívott háború például olyan alattomos, hogy sokan egészen addig észre sem veszik, míg végül már túl késő cselekedni.

Amikor egy ilyen háború kirobbanásának kilátásairól beszélünk, gyakran hallunk olyan megjegyzéseket, amelyek szerint balgaság potenciális háborúról beszélni, amikor a háború már javában dúl. Az alábbiakban azonban nem az ilyen háborúkról esik majd szó. Nem az információs, nem is a propaganda, gazdasági, pszichológiai vagy biológiai hadviselésről beszélünk, hanem az igazi háborúról, aki pedig azt gondolja, hogy már most is ilyen háború folyik, az nincs tisztában azzal, hogy ez pontosan mit jelent.

Az országos szintű Jade Helm 15 hadgyakorlatról olvasható hírek egyre többekben keltenek gyanút és jó okkal. Ennek egyik oka, hogy a szövetségi kormány által a vészhelyzetek kezelésére szervezett korábbi gyakorlatok furcsa módon több ízben is egybeestek igazi vészhelyzetekkel.

A Jade Helm 15 hadgyakorlatról egyelőre nagyon keveset tudni a hivatalos magyarázatokon és ködösítésen túl.

Ezek szerint:

„A Jade Helm egy komoly kihívást jelentő nyolc hétig tartó közös katonai és ügynökségi, nem konvencionális hadgyakorlat, amely Texas, Új-Mexikó, Arizona, Kalifornia, Nevada, Utah és Colorado államok területén kerül megrendezésre.
A hadgyakorlatot az amerikai különleges egységek parancsnoksága (USSOCOM) szervezi és szponzorálja, a Nemzeti Biztonsági Stratégia képességeinek erősítése érdekében a nem konvencionális harcászat terén.
A hadgyakorlat 2015. július 15-től 2015. szeptember 15-ig tart.”

A résztvevő államokat az alábbi térkép szerint „ellenséges”, „engedékeny”, „bizonytalan, de inkább ellenséges” és „bizonytalan, de engedékenységre hajló” területekre osztják majd a gyakorlathoz.

Tudni lehet továbbá, hogy a JADE a „közös mozgósítási és kivitelezési támogatás” szavak rövidítése és egy olyan programot takar, amelynek célja, hogy számítógépes modellek segítségével felgyorsítsa a válsághelyzetekre adott katonai reakciót és szorosan kapcsolódik egy korábbi programhoz, ami a múltbeli sikereket vizsgálva tervezi meg a jövőbeli küldetéseket és mindkettő a DARPA szülötte.

A kifejezésnek kormány szerinti meghatározása tehát egy olyan gyakorlatra utal, ami a rendvédelmi és egyéb erők gyors bevetésére irányul válsághelyzetben. Ez már önmagában ellentmond az amerikai védelmi minisztérium magyarázatának, ami szerint a Jade Helm a katonaságot hivatott felkészíteni külföldi bevetésekre. Ez egyértelműen hazugság, hiszen a gyakorlat minden mozzanata belföldi vészhelyzeteket feltételező válsághelyzetek, nem pedig külföldi hadműveletek körül forog.

Emellett a különleges erők MINDIG olyan környezetben és körülmények között gyakorlatoznak, mint amilyenre a bevetés során számítanak, tehát a hivatalos magyarázat ebben a megvilágításban is abszurd. Ha például a különleges erőket Irakban, Iránban vagy Szíriában készülnének bevetni, akkor Kuvaitban vagy hasonló helyeken felállított kiképzőterepekre utaznának gyakorlatozni. Ha pedig a floridai Fort Lauderdale-ben gyakorlatoznak, akkor elég nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy pontosan olyan helyszíneken készülnek bevetésre, mint amilyen Fort Lauderdale, egy olyan kultúra és lakosság ellen, mint amilyen Fort Lauderdale-ben található.

Szintén fontos megemlíteni, hogy a gyakorlatban az FBI, a DEA és hasonló belföldi ügynökségek is részt vesznek. Mi oka lenne a belföldi rendfenntartó erők bevonásának egy olyan gyakorlatba, ami a katonaság külföldi bevetését hivatott előkészíteni?

Egyesek azt mondják, hogy a katonaság soha nem menne bele abba, hogy saját honfitársai ellen harcoljon, csakhogy ez az érv nem veszi figyelembe a válságok pszichológiáját. Egy országos katasztrófa esetén a katonaság és a különböző kormányhivatalok tagjai abból indulnak ki, hogy a „családjuk és saját érdekeiket szolgáló” intézkedéseknek kell eleget tenniük. Amennyiben a kormány utasítása garantálja a családjuk biztonságát (élelmiszerellátás, menedék, stb.), szinte bármilyen parancsnak készek engedelmeskedni, akármennyire is gyanúsnak tűnnek. Azonkívül egy kiterjedt válság jogalapot biztosít a szükségállapot bevezetésére, elhitetve a rendfenntartó erők jó szándékú tagjaival, hogy az alkotmányos jogok elvesztése „a közérdek javát” szolgálja.

Nyilván lesznek olyanok, akik ellenállnak majd egy ilyen parancsnak, de talán a Jade Helm arra is jó lesz, hogy az ilyen érzelmek felszínre kerüljenek és kiderüljön, kitől várhatnak feltétel nélküli engedelmességet.

Tehát amennyiben a Jade Helm egy olyan hadgyakorlat, amelyben a katonaságot egy belföldi vészhelyzet kezelésére készítik elő, mi lesz a vészhelyzet, amit kezelniük kell?

A kérdésre nincs kézenfekvő válasz. A végső válság valószínűleg egy gazdasági katasztrófa lesz, az Egyesült Államok gazdasági és társadalmi szerkezetei azonban már annyira meggyengültek, hogy szinte bármilyen esemény betöltheti a gyújtózsinór szerepét. Ez lehet egy terror vagy kibertámadás, járvány, de akár egy erősebb szél is. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a kormány válságra számít, és ennek beköszöntével megkezdődhet az amerikai nép elleni háború.

Egyáltalán minek ehhez az egészhez egy válság? Például azért, mert a válságot kiváltó eseménnyel könnyebb kiszűrni az ellenállókat.

Mire lehet számítani tehát a hatalom részéről?

Max Boot, egy befolyásos elit szervezet, a Külkapcsolatok Tanácsának rangidős tagja, katonai tanácsadó, a World Affairs Council előtt tartott előadásában igen hasznos bepillantást nyújtott az elit taktikáiba.

Amennyiben az amerikai nép venné a bátorságot, hogy ellenálljon az alkotmányos jogok lerombolásának, az akció előbb utóbb felkeléssé erősödne. Max Boot szavai pedig rávilágítanak, hogy az elit milyen taktikákkal fordítaná ezt az esetleges felkelést ellenfelkeléssé azok ellen, akik hajlandók ellenállni a diktatúrának.

A közvélemény irányítása
A felkelés legyőzéséhez Boot elengedhetetlennek tartja a közvélemény irányítását. Első példaként az Amerikai Forradalmat hozza fel, értékelése ezen a téren azonban hibás, valószínűleg azért, mert a forradalom igazi szégyenfolt az elit renoméján, így ezt a konkrét eseményt nem tudják elfogulatlanul elemezni.

Az igazság az, hogy a legtöbb forradalom főszereplői, még a sikeres forradalmaké is, többnyire kisebbségben maradnak. Az emberek többsége nem vesz részt a történelem alakításában, ehelyett kiszolgáltatottan várja, hogy az események árja merre viszi őket, majd megpróbálnak csatlakozni a győzelemre esélyesebb erőkhöz.

Boot azt gondolja, hogy amennyiben az alapító atyák a Római Birodalommal álltak volna szemben a Brit Birodalom helyett, valószínűleg veszítettek volna, mert Rómát nem érdekelte a közvélemény. Ez a kijelentés jól tükrözi az elit gondolkodásmódját.

Manapság az elit jól átgondolt dezinformációk segítségével próbálja igényei szerint alakítani a közvéleményt. Mi lehet azonban a közvélemény hatékony kezelésének módja egy modern forradalomban? A válasz szerintük egyszerű: a közvéleményt, mint olyat, ki kell iktatni. Egy irányított válság, különösen, ha az gazdasági jellegű, olyan mennyiségű egyéb problémát és veszélyt teremt, beleértve a bűnözés megnövekedését, a fosztogatást, felkeléseket, éhezést, nemzetközi konfliktusokat, csupán néhányat említve, hogy az emberek véleménye, ha egyáltalán a túlélésen kívül tudnak másra figyelni, elveszik a forgatagban, tehát hanyagolhatóvá válik.

Ezt elérve az oligarchák szabadon kivitelezhetik erkölcsileg alaposan megkérdőjelezhető lépéseiket, anélkül, hogy a nép haragjától kellene tartaniuk.

A nép irányítása

A felkelés leverésének másik fontos eleme Boot szerint a nép irányítása, hogy megakadályozhassák a forradalomhoz történő csatlakozást, illetve azt, hogy a felkelők a tömegeket fedezékként használják. Azt is egyértelművé teszi, hogy a nép irányítása alatt NEM az emberek szívének diplomáciai értelemben vett megnyerését érti, hanem igazi dominanciát, amit különböző taktikák és pszichológiai eszközök segítségével javasol elérni.

Az algériai ellenfelkelést hozza fel példaként, ahol bár a rendszeres kínzások „erkölcsileg elítélendőnek” tekinthetők, mégis sikeres eszköznek bizonyultak a felkelés vezetőinek legyőzésében. Úgy gondolja, hogy a franciák ott rontották el taktikájukat, hogy a kínzáshadjáratot nem voltak képesek csendben, fű alatt végezni, így szerinte Algériában is a közvélemény miatt vesztett a francia hatalom.

Ezt követően Boot egy „sikeres” példára tér át, mégpedig a britek győzelmére a malayai felkelők ellen, ami szerinte három tényezőnek volt köszönhető.

1. A britek a lakosság komoly hányadát, akár egész településeket, kerítéssel körbezárt, őrökkel védett koncentrációs táborokba zárták, így a felkelők nem tudtak új tagokat toborozni az elégedetlen, elnyomott tömegekből, azonkívül könnyebben győzhettek az elszigeteltté vált lakosság ellen.
2. Különleges alakulatok segítségével célzott támadásokat indítottak a felkelők konkrét csoportjai ellen, és nem pazarolták az erejüket értelmetlen, hatalmas területeken folyó harcokra, mint ahogyan azt az USA tette Vietnámban.
3. A britek megnyerő ígéreteket tettek a lakosság felé, beleértve az ország függetlenségét is, aminek köszönhetően a tömegek alakíthatóbbá váltak és jobban hajlottak az együttműködésre.

Az Egyesült Államok esetében nem valószínű, hogy az elit függetlenséget ígérne a hazafiak lázadása elleni harcért cserébe, de talán akad a tarsolyukban valami más, ami elnyerheti a tömegek tetszését: a biztonság ígérete.

Ezért is lehet a britek fenti példája az elit által követendő út az Egyesült Államokban, mert így, egy országos vészhelyzet okozta zűrzavart meglovagolva, fokozatosan térhetnek át az alkotmányos köztársaságról a szükségállapotra.

Sűrűn lakott területek izolálása

A nagy amerikai városok megfigyelési hálózatának pénzt és energiát nem kímélő kiépítése sem véletlen. Bizonyos városokat (nem mindet) izolált, teljesen megfigyelt táborokká, amolyan „zöld zónákká” lehetne így alakítani, ahol rendkívüli mértékben korlátoznák az utazás, az együttműködésért cserébe pedig valószínűleg élelmet, lakást és biztonságot ígérnének, persze csak azután, hogy a lakosság alapos ízelítőt kapott a katasztrófa hatásaiból. Néhány hónap éhínség vagy a gyógyszer és orvosi ellátás hiánya bizonyára milliók halálát követelné. A felkészületlen tömegek pedig maguktól mennének ezekbe a központokba a segítség reményében.

Az izolálásra alkalmazott stratégiát már élesben is láthattuk a Pittsburgben tartott G20-as csúcs alkalmával. A rendőrség és a nemzeti gárda több mint 4000 tagjának közreműködésével az egész belvárost lezárta és csupán egyetlen útvonalat hagytott nyitva a lakosság számára. Az első napon még tüntetők sem voltak, mert a lakosságot megdöbbentette az erőhatalom ilyen méretű felvonultatása. A legtöbben el sem hagyták otthonukat.

A vezetők elhallgattatása

Az elit előszeretettel tünteti el a számára nem kívánatos mozgalmak vezetőit. Ez az amerikai „szabadság” mozgalomra kevésbé érvényes, mert tagjai leginkább tanítók, nem pedig tábornokok, akik az egyéni vezetésben, nem pedig a központi irányításban hisznek.

Negyedik generációs hadviselés

Végül, de nem utolsó sorban muszáj szót ejteni egy olyan taktikáról, amit Boot nem említ. Egyesek pszichológiai hadviselésnek hívják, de ennél többről van szó. Hívjuk negyedik generációs hadviselésnek, ami lényegében azt jelenti, hogy a lakosság egyik szegmensét vetik be egy másik, mégpedig olyan szegmens ellen, amelyik az elit útjában áll. Ezt a háborút a katonaság nélkül vívják. Az elit megosztja a lakosságot és szépen végignézi, ahogy a belső harc elvégzi a munkát helyette. Tökéletes példáját láthatjuk ennek a taktikának a faji kérdések manipulálásában és a rendőrség militarizálásában.

Láthattuk, hogy miként vetettek be provokátorokat Ferguson-ban, Missouri-ban vagy Baltimore-ban, így az is elég egyértelmű, hogy a kialakuló faji háború is a terv része. A rendőrség és a lakosság közötti ellentéttel is hasonló a helyzet. Miközben katonai játékszerekkel és állami támogatással látják el a rendfenntartókat, vajmi kevés taktikai képzést kapnak, így amikor elszabadul a pokol, őket is csak ágyútölteléknek szánják.

Forrás: alt-market.com

Időkjelei: A mi dolgunk pedig nem az, hogy felsorakozzunk valamelyik oldal mellett, hanem éppen ezt kerülve próbáljunk meg segíteni a hozzánk fordulóknak.

A rendőrség bukását is arra fogják használni, hogy igazolják a katonaság belföldi bevetésének szükségességét, persze csak azután, hogy az egymásnak ugrasztott lakosság eleget őrjöngött és gyilkolt, amit az elit a karosszékből nézhet végig.

Végezetül fontos tudni, hogy a legjobb védekezés a válság ellen a felkészülés és ez nem csupán saját magunk és közeli hozzátartozóink ellátását jelenti.

Időkjelei: A felkészülés legfontosabb része pedig hitünket a Kősziklára alapozni, ezáltal a világban jelenleg folyó eseményeket is megérteni, illetve segíteni másokat is erre vezetni.
„Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (Filippi 4:9)
Olvasnivaló: A viharon át