Kígyózott az élelmiszerre váró sor tegnap délután a miskolci polgármesteri hivatallal szemben, a Szent István téren. Miután Kriza Ákos, a város fideszes polgármestere elutasította, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) rászoruló apróságoknak meleg ebédet adjon, a Miskolcnak Hangja Van csoport állampolgári engedetlenséget hirdetve bejelentette, ételosztást kezdeményez a húsvéti ünnepek utáni első napon.
éh
A Facebook-csoport felhívására a város lakói közül sokan tartós tejjel, olajjal, liszttel, konzervekkel teli szatyrokkal érkeztek a térre, ahol délután 3 órától osztották a csomagokat a nélkülözőknek.
Kriza egyebek mellett azzal utasította a GYEA jótékonysági kezdeményezését, hogy “a város inkább a fejlődésével és gazdasági sikereivel szeretne a közfigyelem középpontjába kerülni”, ezért nem kér az ételből. Amikor lapunk ezt megírta, a civilek szervezkedni kezdtek. Megkeresték az alapítványt, hogy segítsenek az ételosztást megszervezni. A GYEA összesen 500 kiló lisztet, 500 kiló rizst, ugyanannyi cukrot, 1000 kiló babot, lencsét, sárgaborsót, 1000-1000 darab húskonzervet, illetve készételt, 55 karton csokitojást és 5 karton húsvéti csokinyulat vitt a városba. Ebből és a helyiek adományaiból önkéntesekkel együtt 600-700 csomagot állítottak össze.
éh
Oláh Benjámin, a Miskolcnak Hangja Van csoport tagja lapunknak elmondta, hogy az akciót bejelentették a rendőrségen és a helyszínen voltak a TASZ munkatársai is, ennek ellenére a csomagokért néhányan összeverekedtek. Király Gábor, az alapítvány elnöke úgy gondolja, az ő hibájuk, ha ebben az akcióban bármi rosszul sikerült, a miskolci civilek lelkesedése példamutató volt.
éh
Varga László, a város szocialista parlamenti képviselője közölte, náluk sok a szegény, pártja helyben rendszeresen segíti a nélkülözőket, s a tegnap ételosztás azt mutatja, hogy “igenis lehet és érdemes szembeszállni a szegénységet bűnnek tartó Fidesszel”
(Népszava)