Görögország tárgyalásokat kezdhet Oroszországgal egy új hitelszerződésről és gázárkedvezményekről, a Kommerszant jelentése szerint. Az orosz napilapnak egy kormányközeli forrás azt nyilatkozta, hogy Moszkva készen áll gázárkedvezményt is adni, mivel a Görögország számára értékesített gáz az olaj árához volt rögzítve, ami jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban. A lap emellett névtelen forrásra hivatkozva azt állítja, hogy készen állnak azonnali hitelsegítséget nyújtani Athénnak. A forrás szerint Oroszország nem pénzbeli törlesztésben érdekelt, hanem bizonyos vállalatokban szereznének tulajdont. Ugyanakkor ezek olyan vállalatok lehetnek, melyek nem görög állami tulajdonban, hanem nyugati befektetők kezében vannak.
Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán találkozik Vlagyimir Putyin orosz államfővel. A Kommerszant szerint a látogatást kiemelt prioritásúként kezeli az orosz kormány, mert ez lesz az alapja az Európai Unióval kiépített új kapcsolatnak. A görög kormány korábban az oroszellenes gazdasági szankciók eltörlése mellett foglalt állást, amivel tovább javította pozícióit az orosz hitelszerződés és gázárkedvezmény megszerzéséhez.
Török Áramlat
Görögország földgázfelhasználásának 65%-a Oroszországból származik, és az energetikai együttműködés mélyítésére törekszik. Ezzel összhangban a Török Áramlat gázvezeték Görögországon keresztül halad majd az Európai Unió területére. Ez egy kiváló lehetőség a magyar politikusok számára, ebben a helyzetben jelentős erőpotenciálra tehetünk szert Brüsszellel szemben. A magyar külpolitikai törekvések számára amellett, hogy elsődleges a Török Áramlat hazánkba eljuttatása, arra kell törekedjenek, hogy Görögország lehetőleg az új áramlat tető alá hozása előtt kilépjen az Európai Unióból. Logikus lépés lenne, ha a magyar kormány lobbitevékenysége ebbe az irányba terelődne, ebben az esetben ugyanis Magyarország lenne az első ország, ahol a Török Áramlat belép az Európai Unió területére, ami hazánk számára jelentős erőtényező lehet Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben.
Ugyanakkor erre – az időtávot tekintve – igen korlátozott lehetőségek vannak. Amint Moszkva és Athén megállapodik az új gázszerződés részleteiről, gyakorlatilag létrejönnek a majdan Lisszabontól Vlagyivosztokig kiterjedő Eurázsiai Unió energetikai alapjait meghatározó együttműködések régiónkra vonatkozó részei. A térségi államok közt most verseny van kialakulóban a moszkvai tárgyalóasztalnál, melyik ország lehet az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió közti gázszállítást összpontosító tranzitország, és hazánk igen jó pozícióban van ebből a szempontból, amennyiben sikerül lépéseket tenni a görög kilépés kiprovokálása érdekében.

https://hidfo2015.wordpress.com/