Szaúd-Arábia június 25-től megnyitja mintegy 532 milliárd dolláros tőzsdei kereskedelmét a külföldi befektetők előtt, melynek részeként lehetővé teszik, hogy külföldi intézményi befektetők is vásároljanak szaúdi részvényeket. A szaúdi Tőkepiaci Hatóság közleménye szerint május 4-én publikálják majd a részleteket, az év első felében azonban még nem engedélyezik a közvetlen külföldi vásárlásokat.
Becsléseik szerint ezzel a lépéssel több milliárd dollár befektetés érkezhet az országba. Ugyanakkor a TH a piac összértékének 10%-ában határozta meg a külföldi tulajdon engedélyezett mértékét, valamint további korlátozások maradnak érvényben, többek között egyetlen külföldi befektető nem birtokolhat 5%-nál nagyobb részesedést egyetlen vállalat részvényeiből, miközben a listára kerülő vállalatok részvényeinek legfeljebb 20%-a lehet külföldi befektető tulajdonában.
Rijád tőzsde
Szaúd-Arábia mindeddig indirekt módon akadályozta, hogy külföldi befektetők közvetlen vásárolhassanak szaúdi részvényeket. A dolog érdekessége, hogy tavaly decemberben amerikai sajtóorgánumok még áprilisi nyitásról tudósítottak, és 49%-ról beszéltek az egy adott vállalatban megengedett külföldi tulajdon mértéke kapcsán. Ehhez képest a tőzsdei nyitás csak igen korlátozott formában, és késleltetve történik meg.

https://hidfo2015.wordpress.com/