Kiemelkedően sikeres Orbán Viktor miniszterelnök veje számára az idei évkezdet: a Tiborcz István által birtokolt Elios Zrt. 15 közvilágítási tenderből 12-t nyert meg. A legfrissebb: bónuszként még az Újpest stadionjának világítását is ő végzi.Feltehetően a kis család már a saját lábán áll…
egé
A 2013-as szűk esztendőt követően tavaly már remekelt az Elios, ám a jelek szerint az igazán ütős év az idei lesz Orbán Viktor veje cégének. A közbeszerzési értesítő arról adott hírt, hogy az Elios Zrt. nyerte az újpesti, Szusza Ferenc Stadion pályavilágításának rekonstrukciójára vonatkozó, 1,9 millió forintos tendert. Mindez azonban aprópénznek számít ahhoz képest, ahogy az idei esztendőben meglódult a szekerük – persze észben tartva Orbán Ráhel mondatait, aki szerint az ifjú pár saját lábán áll.
Eddig idén 15 közbeszerzési pályázatot írtak ki az országban közvilágítás felújításával kapcsolatban. Jelentősen egyszerűbb és rövidebb azt felsorolni, hol nem az Elios lett a befutó, hisz tucatnyi tendert tudott – szigorúan a saját lábán állva – bezsebelni. Csak Komlón, Szentesen (szocialista polgármester mellett) és Békéscsabán maradt alul Tiborcz, így összesen 800 millió forintnyi munkavégzésről kell sajnálkozva lemondaniuk.
Hogy nem hallani vészjósló híreket sem az Orbán-család, sem az Elios környezetéből, az talán csak azzal magyarázható, hogy a maradék néhány tenderen összesen 4 milliárd forintnyi megbízást sikerült eddig megszerezni. A tucatnyi pályázat közül öt esetben versenytárs nélkül kapta Tiborcz a munkát. Utóbbi az Elios esetében nem ritka – olyannyira, hogy mára a rendőrség sem tudta kikerülni, hogy nyomozást indítson a cég korábbi tender-győzelemi ügyében. Ahogy korábban már beszámoltunk róla: Tiborczék sikereit részben az alapozta meg, hogy az utóbb elnyert közvilágítási pályázatok elbonyolítását az önkormányzatok Tiborcz üzleti partnerének, az Elios korábbi résztulajdonosának a cégére bízták. Vagyis magunknak írták ki a pályázatot – ami a magyar törvények durva megszegése. A nyomozás még tart, eredmény eddig semmi.
Elképzelhető azonban, hogy nem csak a rendőrség lesz kénytelen vizsgálni a korábbi pályázatokat. Épp csütörtökön derült ki, hogy az Európai Bizottság százmilliárdos nagyságrendben függesztett fel magyar projekteknek járó kifizetéseket – mivel vizsgálatuk alapján 2010-után rengeteg tendert egy bizonyos cégre írtak ki. Ezzel a kiíró – Lázár János felügyelte korábban is ezt a szektort, miként most is – akadályozta a versenyt és a legkevésbé sem költséghatékonyan bánt az uniós állampolgárok pénzével. Ugyan ez a helyzet állt elő az Elios számos pályázati sikerénél is – így végül könnyen az EU korrupció-ellenes hatósága, az OLAF ellenőrei előtt találhatja magát Orbán Viktor veje.
(Stop)