Három év alatt Várhegyi Attila személyesen és cégein keresztül is több tízmillió forintos megbízást kapott az állami médiától tanácsadásért és más projektfeladatokért – írja a Népszabadság. Várhegyi cége, a Prestige Media jelenleg havi 1,3 millióért osztja meg szakértelmét az MTVA-val. Médiaügyekben őt tartják a Fidesz egyik összekötőjének, megmondóemberének.

Várhegyi Attila a mai napig a Fidesz egyik befolyásos háttérembere. Az egykori szolnoki polgármester, a párt országos választmányának volt elnöke, az első Orbán-kormány kulturális államtitkára 2002-ben mondott le parlamenti mandátumáról, mert a bíróság jogerősen elítélte folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt, amelyet még polgármesterként követett el. Várhegyi előbb párt-, majd kampányigazgató lett a Fideszben, a 2006-os választási vereség után kiszállt, s családi vállalkozásként megalapította a Prestige Média reklámügynökséget, majd a Myself Consulting Kft.-t – írja a NOL.hu.
Az üzleti életben a Prestige Média stabilan működő közepes vállalkozás, éves árbevétele 120-150 millió forint között mozog, a 2010-es év azonban kiugró volt 373 milliós bevétellel. A Myself ennek töredékét éri el, évi 15-20 milliós bevételt. A Prestige főként a politikai szférából szerzi megrendeléseit, dolgozott a Fidesznek a parlamenti, az önkormányzati és az uniós választásokon, megbízást kapott több kormánypárti vezetésű nagyvárostól, a Külügyminisztériumtól, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA). A cég tartósan rentábilis, 2012-ben 54, 2013-ban 63 milliós adózott nyereséget produkált.

Az évről évre egyre több pénzzel, idén több mint 80 milliárd forinttal gazdálkodó MTVA – a saját honlapján fellelhető adatok szerint – először 2012-ben kötött szerződést a Prestige Médiával az alap marketing-kommunikációs támogató feladatainak ellátására 16,8 millió forint értékben. Ez a szerződés 2014 áprilisában járt le, s a rá következő hónapban az MTVA Várhegyi Attilával szerződött a Nemzeti hírháló elnevezésű projektben vezetői feladatok ellátására.
Az MTVA más feladatokkal is megbízta Várhegyit, 2012–2013-ban 7,2 millió forintért tervezte és irányította „a közszolgálati médiaszolgáltatók műsorainak vonatkozásában a nézettség és hallgatottság növelése érdekében az MTVA által indított komplex tájékoztatási projektet”. Az MTVA legutóbb tavaly októberben kötött egyéves szerződést a Prestige Médiával havi 1,3 millió forint plusz áfa díjazással a marketing-kommunikációs tanácsadói feladatok ellátására.
(NOL)