2015. március 3., kedd

Kijevben nyugtalanság tapasztalható

Valcman Maradék-Ukrajnájában lassan már azokat kell listára venni, akik meg vannak elégedve a dolgok menetével. Rövid lenne az a lista egyébként.
A “hrivnyamajdan” (a 272 százalékos infláció miatt morgolódók) szervezői tegnap váratlan gyors segítséget kaptak. Mintegy kétszáz bányász érkezett a Birodalom fővárosába, hogy beígérjék Nyalókakirálynak: amennyiben nem lesz gyors és látványos javulás az életszínvonalban-még több bányász érkezése várható. Kobakjaik kopogtatása eléggé zavarólag hathatott az udvartartásra.
Érthetően nagy a lakosság egyéb rétegeinek nyomott hangulata is. Nagy a panasz mindenfelől, és már az áruhiány kezdeti jei is mutatkoznak. De hogy valóban legyen izgalomra oka a Valcman-féle udvaroncbagázsnak, Donbasszból is nap-mint nap érkeznek az üzenetek az udvar számára. Martalócaik üzengetnek Nyalókakirályéknak, nem éppen elismerőleg, és nem is irodalmi stílusban. Ráadásul nekik puskáik is vannak, és bizony ők is kilátásba helyeznek valamiféle társasutat Kijevbe.
Első ijedelmében Valcman hadügyére el is döntötte, hogy az “Ajdar” nevű, fenyegetőző bűnbandát feloszlatják, a bérgyilkosokat pedig belevegyítik a hadseregbe. Ott jobban szem előtt lehet őket tartani, és kontrollálni a most már kellemetlennek tűnő-amúgy hithű-fasiszta hordát.
Kijev központja is egyébként kezd “élettel megtelni”! Már nem csak a város bejáratánál lévő (a főutaktól a csapásokig) útzáró erődöknél hemzsegnek katonaruhás fegyveresek, hanem a városközpontban is.
Ezzel párhuzamosan persze a birodalom minden részén növekszik az elégedetlenség. A tavalyi Majdan gyümölcse kezd beérni!

Pavlo Klimkin-Valcman külügyére-Tokioban tarhál éppen, és a Krím visszaszerzéséről ábrándozik, meg arról, hogy az orosz-donbasszi határon majd a kijevi junta csapatai fognak ellenőrzést gyakorolni.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/03/kijevben-nyugtalansag-tapasztalhato/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése