2015. február 2., hétfő

Obama elismerte, hogy az USA távolította el az ukrán kormányt

Barack Obama amerikai elnök vasárnap a CNN-nek nyilatkozva elismerte, hogy az Egyesült Államok aktívan részt vett az Ukrajnában, 2014 februárjában lezajlott puccsban, ami nyugatbarát kormányt juttatott hatalomra. Obama az interjúban úgy fogalmazott: "Putyin Úr nem egy nagy stratégiai részeként hozta a Krímmel és Ukrajnával kapcsolatos döntéseket, hanem alapvetően azért, mert megváltozott az egyensúlyi helyzet a Majdan-téri tüntetésekkel és azzal, hogy Janukovics elmenekült, miután megállapodtunk vele a hatalom átadásáról."
Hídfő.net.ru | Barack Obama
Viktor Janukovics, Ukrajna utolsó legitim államfője a nyugati országok nyomásgyakorlását hosszú évekig állta, és mindvégig időhúzással próbálta tompítani az ukrán kormányra nehezedő nyomást. 2013 novemberében ennek megfelelően az utolsó pillanatban bejelentette, hogy mégsem írja alá az Európai Unióval a társulási egyezményt. Erre az időhúzásra amiatt volt szükség, mert ha egyértelműen nemet mond, a nyugati országok azonnal megkezdik a destabilizációt és egy nyugatbarát kormányt juttatnak hatalomra.
Az ukrán vezetők a nyugattal folytatott tárgyalásokon időhúzásra törekedtek, miközben titokban előkészítették a csatlakozást az eurázsiai vámunióhoz. Az eurázsiai csatlakozás lebonyolítására kész tervezet volt, amit a kormány zárt ajtók mögött dolgozott ki. Az ukrán kormány stratégiája az lett volna, hogy az Európai Unióval egészen odáig folytatja a tárgyalásokat, mígnem 2015. január 1-jén Moszkva vezetésével megalakul az Eurázsiai Unió, amibe Ukrajna belépett volna. Brüsszel azonban egyértelmű állásfoglalásra kényszerítette az ukrán kormányt, és Janukovics még így is az utolsó pillanatban, 2013 novemberében jelentette be, hogy nem írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval.
2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje kiszivárogtatott információkat arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok mintegy kétezer zsoldost vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására zajlanak előkészületek. Janukovics bejelentését követően napokon belül álcivil tüntetések kezdődtek, melyek a hazai szélsőjobboldal bevonásával igen hamar utcai zavargásokká alakultak át. A Bécsben összevont zsoldosok civil viseletben, ám látható szakszerűséggel folytattak harcot az ukrán rendfenntartás ellen. A legitim ukrán kormányt néhány hónap alatt eltávolították a hatalomból, február végére a puccs teljesen lezajlott.
Ukrajna délkeleti megyéi többségi orosz lakosságú területek. A 60-95%-os arányban oroszok által lakott területek nem fogadták el a nyugatbarát kijevi kormányt, ami ráadásul nem is demokratikus módon, hanem fegyveres hatalomátvétellel jutott hatalomba. A nyugati sajtó - annak részeként a magyarországi liberális média - mindvégig orosz propagandának nevezte a fenti információkat. Barack Obama tegnapi kijelentéseiről feltehetően hallgatni fognak, elvégre az amerikai elnök által mondottakat csak nem fogják orosz propagandának minősíteni.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/02/obama-elismerte-hogy-az-usa-tavolitotta-el-az-ukran-kormanyt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése