2015. február 9., hétfő

Általános háborús készülődés Ukrajna romjain

A Donyecki Népi Köztársaság megkezdte az önkéntes alapú mozgósítást - Eduard Baszurin, a milícia helyettes vezetője a Ria Novosztyinak nyilatkozva elmondta, hogy már folyamatban van az önkéntesek fogadása, és az újságírók lehetőséget kapnak, hogy az egyik katonai létesítményben betekintést nyerjenek az önkéntesek mindennapjaiba. Ezzel párhuzamosan a DNK megkezdte a hadköteles korúak összeírását is.
A DNK hatóságai hangsúlyozzák; a mozgósítás jelenleg önkéntes alapú, és az önkéntesek magas száma miatt várhatóan nem is kell számítani arra, hogy ez a jövőben változna. A hatósságok szerint a jelenlegi önkéntes sorozással a milícia fegyveres erőinek létszáma nagyságrendileg 7-15 ezer főről mintegy 100 ezerre nő (a pontos számot azonban nem hozzák nyilvánosságra). Az önkéntesek azonnal egyenruhát, kiképzést és ellátmányt kapnak, ami a donyecki állami költségvetés egyik prioritása.
A szomszédos Luganszki Népi Köztársaság szintén megkezdte a mozgósítást.
Hídfő.net.ru | Sorozás Ukrajna határain
A kijevi atlantista kormány szintén folytatja a mozgósítást, ez azonban nem önkéntes alapú, és a sorköteles fiatalok egy része külföldre menekül, vagy más módon próbál mentesülni az atlantisták szolgálata alól. Petro Porosenko 2015 januárjában három szakaszra osztott részleges mozgósítást rendelt el. Az első szakaszban 50 ezer fővel akarják növelni a fegyveres erők létszámát, de a hivatalos adatok szerint mostanáig ennek alig felét sikerült, kiszivárgott információk szerint viszont alig 2900 főt sikerült besorozni. A kormány szerint áprilisban újabb 13 ezer főt, júniusban és szeptemberben pedig 40 ezer főt hívnának be.
Kárpátaljai forrásunk eközben arról számolt be, hogy az ukrán kormány csellel próbálja behívni a sorozás elől elmenekülő magyar fiatalokat. Csütörtökön két kijevi tiszt érkezett, akik csak Beregszászban egy nap alatt több mint 100 emberrel írattak alá szerződést, hogy lépjenek be a polgárőrségbe. A sorozást sok esetben sikeresen elkerülő fiatalok tömegével írják alá a szerződéseket, mert a kijevi tisztek szerint a polgárőrségbe belépéssel elkerülhetik azt, hogy a frontra küldjék őket. Ez egy csapda, amivel összefogják a kijevi kormányért harcolni nem akaró fiatalokat, mert onnantól, hogy belépnek a polgárőrségbe, elég egy rendelet, hogy a polgárőrök is bevethetőek a "terrorellenes műveletben". Az atlantista kormány eközben a Jobb Szektor tagjait állítja parancsnoki pozíciókba, akik a fronton ott helyben agyonlövik, aki vissza akarna vonulni. Így akivel aláíratják a papírt és ténylegesen megkezdi a polgárőr tevékenységet, az éppen hogy jóval nagyobb eséllyel találhatja magát a fronton, mint ha egyszerűen nem venné át a behívót.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/09/altalanos-haborus-keszulodes-ukrajna-romjain

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése