A Krím-félsziget ellen meghirdetett amerikai szankciókkal összhangban a Visa és Mastercard tegnap értesítették az orosz bankokat, hogy felfüggesztik szolgáltatásaikat Krím területén. A bankok azon ügyfelei, akik a nyugati vállalatok fizetései rendszerét használják, az amerikai külügy tevékenysége miatt nem tudnának bankkártyával hozzájutni saját pénzükhöz.
Hídfő.net.ru | Visa és MastercardVisa és Mastercard - politikai eszközök
Korábban volt már egy ilyen eset, akkor Oroszország rohamtempóban elkezdte beiktatni saját nemzeti fizetési rendszerét, amely a nyugati rendszertől független módon működik.
Mint kiderült, a Visa és Mastercard lépése mögött már nincs valós nyomásgyakorlás; Oleg Szaveljev krími miniszter az ITARR TASS hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az Ukrajnától elszakadásról kiírt referendum óta a Visa és Mastercard nem működhet a Krím-félsziget területén. A CBR bank közleménye szerint a pénzintézet működésében minden a megszokottak szerint zajlik, tehát a nyugati fizetési rendszerek lekapcsolása nem érintette a Krímben működő orosz bakokat. A Rosszija Bank szintén ugyanerről számolt be; a banki szolgáltatások kifogástalanul működnek, mivel Oroszország saját nemzeti fizetési rendszerét használják.
Úgy tűnik, a Visa és Mastercard újabb "leállása" leginkább a nyugati sajtó olvasóinak szórakoztatását szolgálja, mert valós, gyakorlati következménye nincs a nagyobb krími bankok működésére nézve. Ugyanakkor ez az eset újra rámutat arra, hogy a nyugati fizetési rendszer nyugati politikai eszköz, amit kézi vezérlés szerűen le lehet kapcsolni, ha egy ország úgy dönt, hogy függetlenedne a nyugattól. Mindez egy intő jel, mivel hazánk teljes mértékben kiszolgáltatott ezeknek a rendszereknek, a magyarországi bankok mind a nyugati fizetési rendszereket használják.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/27/visa-es-mastercard-politikai-eszkozok