A Kormányzati Információs Központtól kikérte a Blikk az állami vezetők – többek között a kormányfő, miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok- listáját és fizetését, ebből derül ki, hogy évente összesen 2,3 milliárd forintjába kerül az államnak a vezetőit fenntartani. A lap szerint ez a szám még soha nem volt ilyen magas, ami annak köszönhető, hogy megsokszorozódott az államtitkárok és a helyettes államtitkárok száma.
Az állami vezetők teljes havi fizetése, beleszámítva a biztosok és megbízottak keresetét is, meghaladja a bruttó 190 millió forintot, vagyis egy év alatt közel 2,3 milliárdba kerülnek nekünk – írja a Blikk. A vezetők közül, akik így 213-an vannak, a kormányfő alá tíz miniszter tartozik, alájuk pedig 55 államtitkár és 99 helyettes államtitkár van beosztva. Az ő munkájukat segíti még 31 miniszteri biztos, öt kormánybiztos, két miniszterelnöki biztos és 11 miniszterelnöki megbízott is. A Bajnai Gordon vezette kormány 2010-es búcsúzásakor egyébként hattal több miniszter volt, mint amennyi a harmadik Orbán-kormány idején van, viszont ez utóbbiban az államtitkárok száma több mint a kétszeresére nőtt a 2010-es számhoz képest, a helyetteseik száma – őket akkor még szakállamtitkároknak hívták – pedig szintén duplája az akkorinak.
A legutóbbi miniszteri biztosi posztot a kormány december 23-án osztotta ki: Háry András a humántárcánál a hivatalos indoklás szerint a „kis- és középvállalkozások duális felsőfokú képzésének összehangolását” lendítheti előre.
Összesen nyolc pozíció van, amiért nem jár fizetés, ilyen Szijjártó külügyi és külgazdasági miniszter kormánybiztosi posztja például. A legrosszabbul fizetett tisztviselőnek, Mihalovics Péternek, a gazdasági tárca miniszteri biztosának havi bruttó 350 ezer forint jár, míg az átlag bruttó fizetés 927 ezer forint, ami az átlagos magyar kereset – havi bruttó 234 600 forint – közel négyszerese.
(vs)
Bal-Rad komm: Az átlag bruttó fizetés 927 ezer forint, ami az átlagos magyar kereset – havi bruttó 234 600 forint – közel négyszerese, az csak egy átlag. Hazaárulásért, károkozásért, országrontásért persze busás egy apanázs! Ám nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy poltikai maffiózóinknak ez CSAK az árulás BÉRE!
Amit ugye nem szabad összetéveszteni a jövedelmükkel! Amit össze tudnak brusztolni “munkakapcsolataik” révén.
gulBirobidzsanban majd kevesebből is beérik.