A Déli Áramlat fölgázvezeték megépíthető, s ennek feltételei hosszú ideje világosak – jelentette ki csütörtökön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Helmut Kohl Presents New Book "Aus Sorge Um Europa"
“Nincs semmi újdonság. A labda az oroszok térfelén pattog. Mi készen állunk. Az előkészítő munka folyamatban van” – szögezte le Juncker. Az Európai Bizottságnak – a jelenlegi orosz-ukrán válság okozta politikai légkörtől eltekintve – az a kifogása a Déli Áramlattal szemben, hogy az európai jog szerint nem üzemeltetheti ugyanaz a vezetéket, mint akié a földgáz, mert akkor monopol helyzetbe kerül, és verseny híján tetszése szerint alakíthatja az árakat. Oroszország szerint a Moszkvával kötött államközi szerződésekre az uniós jog nem érvényes, Brüsszel szerint viszont igen.
Vlagyimir Putyin a hét elején Törökországban jelentette be, hogy az uniós ellenvetések miatt letesz a vezeték megépítésének szándékáról. A vezeték bulgáriai szakasza esetében Brüsszel gondokat talált a közbeszerzésnél, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárást indított, Szófia pedig annak lezárultáig felfüggesztette a beruházást.
“A nyitott jogi problémák megoldásán közösen dolgozik az Európai Bizottság és Bulgária. Ezek nem leküzdhetetlenek. Azt kell tennünk, ami Bulgária és Európa számára is a legjobb. Bojko és Jean-Claude majd együtt megoldja” – hangoztatta Juncker. A bizottság elnöke úgy vélte, hogy az energia minden európait érintő kérdés. “Azt akarjuk, hogy az energia akadálytanul áramoljon Bulgáriába és egész Európába. Energiaügyekben nem engedünk semmilyen zsarolásnak. Bulgária nem egy kicsi ország, egész Európa áll mögötte” – hangsúlyozta Juncker.
A luxemburgi politikus arról is beszélt, hogy a bizottság által felvázolt 315 milliárd eurós beruházási tervben biztosítani fogják, hogy az energiaáramlást lehetővé tevő összekapcsolási pontok, az úgynevezett interkonnektorok kulcselemként szerepeljenek. Ennek szükségességét a magyar diplomáciai is szorgalmazta az orosz bejelentést követően.
(MTI)
Bal-Rad komm: Vakaródzik már az EU! Persze. Nagyon jó lenne, ha az oroszok megépítik a vezetéket. Feltöltik gázzal, üzemeltetik, karbantartják – de a haszon az feles! Meg a tulajdonjog! Amúgy meg NATO támaszpontokat az oroszok köré! Nehogy elillanjon az a gáz!
“…A Déli Áramlat fölgázvezeték megépíthető, s ennek feltételei hosszú ideje világosak…” -mintha fordítva ülne a lovon a nagyhercegség egykori miniszterelnöke, az EU jelenlegi nagyfőnöke.