Iráni vadászgépek az elmúlt napokban csapást mértek az Iszlám Állam terroristáira Irak keleti részén, anélkül, hogy ezt összehangolták volna az Egyesült Államok hasonló támadásaival – közölte kedden amerikai védelmi minisztérium.
“Jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy F-4 Phantom típusú harci gépekkel légitámadásokat indítottak az elmúlt napokban” – mondta a Pentagon szóvivője. John Kirby azután nyilatkozott erről, hogy az al-Dzsazíra arab hírtévé iraki felvételeket mutatott be egy légitámadásról, és a képsorokon az iráni légierő által használt F-4-esekhez hasonló vadászgépek látszottak.
A harci gépek a híradás szerint az Iránnal határos Dijála tartománybeli célpontokat támadtak.
A Pentagon szóvivője jelezte, hogy az Egyesült Államok a bagdadi kormánnyal egyeztetve hajt végre bevetéseket Irak felett. “Semmi sem változott az ezzel kapcsolatos politikánkban, amelynek értelmében tevékenységünket nem hangoljuk össze az irániakkal” – tette hozzáKirby.
Az iráni hadsereg a szárazföldön már eddig is segítette az iraki síita milíciákat és az iraki hadsereg egységeit az Iszlám Állam elleni harcukban. A Pentagon auzonban most először erősítette meg, hogy Irán légierejét is bevetette a szélsőséges szervezet ellen.
Irán szovjet gyártmányú Szu-25-ös csatarepülőgépeket is Irak rendelkezésére bocsátott, egyes hírek szerint pilótákkal együtt.
(MTI)