2014. december 3., szerda

LATIN-AMERIKA hatásos védekezési módszerei a Goodfriend féle ügyekkel szemben !

Az USA kormánya által Latin Amerikában alkalmazott destabilizációs módszerek stencilezett módon kezdenek megjelenni Magyarországon.
Ennek alapján a "puha szakasz" végéhez közeledünk, vagyis a jósolható a "kemény szakasz" kezdete.
Hogyan alkalmazhatják a magyarok Latin Amerika sikeres védekezési mechanizmusait, amelyet az elmúlt 15 évben fejlesztettek ki?
Kedves Bogár László, Szaniszló Ferenc, Drábik János és Varga István, azért címzem nektek ezt a levelet, mert ti vagytok abban a pozícióban hogy a következő információkkal érdemben valamit kezdjetek.
Mint tudjátok hosszú évek óta kollégáimmal Latin Amerikában tevékenykedünk főleg Venezuelában.
Kinti kollégáim ugyanúgy ahogy ti, magasan képzett hazafiak, 50 - 65 év közötti habilitált egyetemi tanárok, akik nem egy esetben Európában és az USA-ban tanultak jó nevű egyetemeken.
A közelmúlt magyar eseményei kapcsán (Goodfriend globálnyik által látogatott "spontán tüntetések") okán a következő véleményük alakult ki:
Magyarország most szembesül azzal amivel Venezuela (majd pedig az egyre inkább tömbösödő Latin Amerika) Kb. 15 éve Chávez hatalomra kerülésével szembenézett.

1.Őket is ahogy a Magyarokat is most, eleinte lelkileg sokkolta Amerika pszichológiai hadviselése.

2. Akármilyen jelentéktelennek tűnik, de először is hozzá kellett szoktatni a társadalmat ahhoz hogy ne imádják tovább az USA "jóléti" bálványt és az "amerikai álmot" amelynek legfőbb populáris támasza a televíziós sorozatok, termékreklámok (nagy autók, nagy házak stb) és a Hollywoodi álomgyár. Ennek keretében rengeteg televíziós riport született, amely bemutatja a valódi szegénységet és küszködést az USA-n belül, amelynek vajmi kevés köze van az "amerikai álomhoz".

3. Miután az USA "soft power" -ét realizmussal aláásták, utána már sokkal könnyebb volt az emberekkel elfogadtatni azt hogy nem kell komolyan venni a nemzetközi médiában az USA "24 / 7 (állandóan) " zajló elegáns öltönyös fehér házi "erkölcsi ítéleteit".


4. Jól használták az USA ellen a humor fegyvert. Ezen a videón a 6 perctől parodizálják Barack Obamát.
Ugyanerre a mintára Magyarországon is paródiákat kell gyártani ahol Obama, Goodfriend, esetleg Soros, és mondjuk Gyurcsány és Bajnai megbeszélik hogyan fognak forradalmat kirobbantani tüntetések révén.
A humor és nevetségessé tétel az egyik leghatásosabb fegyver az USA tekintélyelvű nyomása ellen, nagyon jól hat a lakosságra, feszültség oldó és többet ér a magasröptű fejtegetéseknél.
Az ECHO TV ezt megteheti.
Hazánkban A K.u.K bukásig tartott a klasszikus feudalizmus, Horthy akit nagyon tisztelek sajnos emberi kapcsolataiban egy szintén feudális mintázatú szigorkodó ,poroszos, címekkel és rangokkal tűzdelt társadalmat működtetett.
A nemzetietlen szocializmus pedig mint tudjuk kemény hierarchikus rendszer volt.
Az USA keményen épít arra hogy a magyar politikusok és a média kellő súllyal és tekintéllyel fog nyilatkozni a Goodfriend ügyben ami persze az ő malmukra hajtja a vizet.
Az nem baj ha komoly emberek nyilatkoznak az eseményekről, de nem mindegy hogy milyen hangulati és "nem verbális körítéssel".
Kerülni kell a "komoly" és a "világvége" hangulatot. Humorral és lazasággal bagatellizálni kell az ügyet.

5. Latin Amerikában az USA által pénzelt "civil szervezetek" workshopokat és szemináriumokat szerveznek egy "soft coup d'état " vagyis egy puha államcsíny szervezéséhez.
Ennek egyik eklatáns példája a Washingtoni székhelyű WOLA szervezet amelynek angol nyelvű honlapjáról le lehet tölteni egy oktatási anyagot arról hogy hogyan kell megbuktatni puha módszerekkel
(Pl. Goodfriend féle tüntetések) a fennálló államrendet a nem engedelmeskedő latin amerikai államokban.
A WOLA angol nyelvű honlapján hozzáférhető a spanyol nyelvű oktatási anyag. Szaniszló Ferenc aki Latin Amerika szakon végzett az MGIMO-n érteni fogja.
Az anyag javaslatai pontról pontra tetten érhetőek Budapesten is!
Latin Amerikában az állami portálok részletesen foglalkoznak az USA által bevetett 4-dik és 5-dik generációs hadviseléssel (magyarázat angolul).

6. Tekintettel arra hogy a hazai tüntetések alatt lassan megjelenik a tettlegesség, fel kell készülni a kemény szakaszra - ezért nem szabad benne résztvenni !!!
A kemény szakasz kezdete a "táncba vihető" társadalmi csoportok segítségével történik úgy hogy első lépésként házilag elkészíthető fegyverekkel (Molotov koktél, autó gumikat kiszúró jancsiszög gyártás, vállról indítható vas csőből fabrikált gránát vető, utcai barikád emelés) segítségével radikalizált erőszakos sejteket hoznak létre, akik tervszerűen lebénítják először a fővárost majd pedig az országot.
Magyarországon ezek a célcsoportok az életkori sajátosságai miatt a lobbanékony naiv diákság valamint a devizahitelesek esetleg radikalizálódó része.
Ez utóbbi kapcsán, ha a deviza indexált hiteleket a kormány nem tudja megoldani, akkor a már létező pl. Kásler Árpád féle kemény mag radikalizálódhat és cél báb -csoportjává válhat a CIA-nak.
A kemény szakasz vége a részben külföldről importált lehetőleg az ország nyelvét anyanyelvi szinten beszélő profi zsoldosokból álló paramilitáris vezetők megjelenése, akik helyi bűnözőket irányítanak !!!
Ez utóbbiak nálunk vélhetően az In-Kal Security típusú fegyverviselési engedéllyel rendelkező őrző védő Kft.-ék lesznek.

7. Mindezt persze a CNN és a nyugati sajtó mint "szabadságharcot" tálalja majd.
A nyugati főáramlatú portálokon mint például a yahoo már sorra jelennek meg az olyan belinkelt oldalak amelyek angol nyelven azt hirdetik hogy Magyarország veszélyezteti a NATO-t valamint hogy Magyarország a következő Ukrajna.
Ez a világközvélemény megdolgozásának a forgatókönyvszerű kezdete.

8. Az MTVA a maga 400 milliárdos büdzséjével nem közöl idegen nyelvű ellen híreket a portálján, nincsenek idegen nyelvű TV műsoraink sem, amelyek keringhetnének az interneten. Ez egy súlyos hiba.
A Latin Amerikai Államok szövetsége létrehozta az 5 kontinensen 1 milliárd embernek angol és spanyol nyelveken adó TeleSUR globális adót a CNN és társai megtörésére. Sikerrel!

9. A Latin Amerikai Államok nem egyedül tesznek média nyilatkozatokat.
Argentína, Bolívia, Ecuador, Venezuela, Brazília és számos más állam első számú vezetői de minimum külügyminiszterei közösen szoktak ellen nyilatkozatokat tenni a Goodfriend féle ügyekben.
Térségünkben is az elérhető legmagasabb szintű közös média fellépés szükséges, és mindig abban az országban ahol a jelenség megjelenik.

10. Ne számítsanak arra a Magyarok hogy ez a nyomás abba marad. Nem fog.
Latin Amerikában egyidejűleg több országban 15 éve folyik megállás nélkül az USA puha és néha igencsak kemény agressziója.

lica

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése