Lopás és más címeken vádat emeltek a luxemburgi adókönnyítésekről szóló titkos dokumentumok feltételezett kiszivárogtatója ellen – jelentette be pénteken az illetékes ügyészség.
Oknyomozó újságírók november elején, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök hivatalba lépése után néhány nappal tárták a nyilvánosság elé, hogy több száz vállalat kötött titkos adómegállapodást a nagyhercegség adóhivatalával.
Ezek értelmében lehetőségük nyílt arra, hogy a más országokban befizetendő adóterheknek többnyire elenyésző hányadát fizessék csak be Luxemburgban. A megállapodásokat azokban az években kötötték, amikor Juncker luxemburgi miniszterelnök volt.
A feltételezett kiszivárogtató kilétét nem közölték, de a Luxemburger Wort című újság jelentette, hogy a PwC könyvvizsgáló cég luxemburgi leányvállalatának egy volt francia alkalmazottjáról van szó. A Franciaországban élő gyanúsítottat több órán keresztül hallgatta ki egy luxemburgi vizsgálóbíró. Az illető az ellene szóló vádemelés után szabadon távozhatott – írta a lap.
Az ügyészség bejelentése szerint a vádak lopás, szakmai és üzleti titkok megsértése, pénzmosás és adatbázishoz csalárd módon való hozzáférés.
A vádlott ellen még 2012-ben indítottak eljárást, miután a PwC Luxemburg az év júniusában rendőrségi feljelentést tett dokumentumoknak a cégtől való ellopása miatt. E feljelentés annak hatására történt, hogy egy hónappal korábban a France 2 francia tévéadó riportot mutatott be a lopásról. A PwC vezetői szerint a lopást 2010 szeptemberében követte el egy alkalmazott, akit azóta azonosított a cégvezetés.
A gyanúsított elleni eljárás idén november elején kapott új lendületet, amikor az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nevű washingtoni központú újságíró-szervezet nyilvánosságra hozta a luxemburgi adókönnyítésekre vonatkozó 28 ezer oldalnyi titkos iratot. Ezen a héten, Juncker és a bizottsági tagok eskütételéhez időzítve, a titkos dokumentumokból egy újabb köteg került napvilágra.
(MTI)
Bal-Rad komm: És pontosan most pörög fel a jogszolgáltatás gépezete! Junckernek teljes “bűnbocsánat” – a galád áskálódónak pedig fölnégyelés! Úgy kell a büdösnek! Példát kell statuálni. Hogy a többi áskálódó szándékú is időben észhez térjen!