Habár “csendes üzemmódban” működik is a donbasszi háburú, azért a teljes csend az inkább csak éjszakára vonatkozik. Ma délelőtt akadt néhány csendháborítás.
térk
Szcsasztyje határában a népköztársasági erők megkezdték nehéz harci technikáik kivonását a front közeléből. Az egyik tüzérüteg azonban “csomagolás” közben felfedezte, hogy a valcmanisták kezdik magukat befészkelni a korábban a népköztársaságiak által kiürített állásokba. Abbahagyták a csomagolást. Hat darab valcmanista “Akácia” meg két “Ural” és az összes személyzetük kesereghetne most, hogy kár volt a nagy sietségért! Kesereghetnének! – de már nem kesereghetnek. Egy “Grad” üteg ha valahová vet – ott bizony fű nem terem! Márpedig a csomagoló népköztársasági tüzérüteg az ilyen SV – üteg volt! Amely az eset után úgy döntött, hogy mégiscsak marad!
6 kilométerre Krimszkojétól egy Frunze – melletti milicista blokkposztra nyitottak gyalogsági fegyverekből tüzet Nyalókakirály pribékjei. Semmiféle kár nem esett.
Gyjebalcsevo – környékén az M21 -es út fölött átvezető vasúti hidat a valcmanisták ma délelőtt teljesen aláaknázták. A népköztársaságiak már csak a meló végén figyeltek föl a mozgásra. Mire odaértek, már csak négy lator volt a hídon. Ott is maradtak. A milicisták meg kénytelen – kelletlen jó messzire elszaladtak a sok drót láttán.
Krasznogorovka határában – Donyecktől 13 km-re nyugati irányban hirtelen felbukkant ma délelőtt négy orosz tank! Mindenki döbbenten állt az érthetetlen “jelenség” előtt! De megoldódott a rejtély abban a pillanatban, amint egy valcmanista “Ural” is odasorolt. Arra elfelejtettek orosz zászlót tűzni a trükköző pribékek. Bízvást állíthatjuk, hogy már köszörüli a torkát a kijevi lakájmédia kórusa, hogy teljes hangerővel jelenthesse: Oroszország lerohanta Ukrajnát. Íme a bizonyíték! (Nem egy életbiztosítás most azokban a tankokban ücsörögni! Mert ha föltételezéseink helyesek, akkor hamarosan a kilőtt “orosz” tankokról fog zengeni Nyaléókakirály médiája!)
“Csendes üzemmód” ide vagy oda, Mariupol latorjainak van okuk panaszkodni a magas vérnyomásra. Jelentések szerint ugyanis az “Oplot”, a “szomália” és MÉG EGY MÁSIK rohamzászlóalj állományaiból összeállított népköztársasági harccsoport ma délelőtt megjelent Mariupol közelében. A társulás “karnagya” Motorola.
Az járműveikre meg az van fölfestve, hogy MARIUPOLBA!
Donyeck pedig “éli” a hétvégi életét
bev1 bev2 bev3 bev4 bev5 bev6 bev7

https://balrad.wordpress.com/2014/12/13/zajlik-az-elet-donbasszban/