Moszkva nem hagyhatja válasz nélkül az újabb amerikai szankciókat, amennyiben azokat Washington életbe lépteti Oroszországgal szemben – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes ma Moszkvában.
A magas rangú diplomata az Interfax orosz hírügynökségnek reagált arra, hogy előzőleg az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvényrendeletet, amely alapján – ha azt Barac Obama elnök jóváhagyja – az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen és növelné az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást.
Rjabkov azt is megerősítette, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap Rómában tárgyal amerikai kollégájával, John Kerryvel. Mint mondta, Moszkvában arra készülnek, hogy a megbeszélésen alapvetően a közel-keleti rendezésének előmozdításáról lesz szó, de az orosz külügyminiszter “szóba hozhatja” az Ukrajna támogatását célzó amerikai kongresszusi határozatot is.
Szergej Rjabkov az oroszellenesség újabb megnyilvánulásának nevezte a törvényt, amellyel szerinte az Egyesült Államok arra tesz kísérletet, hogy Moszkvára erőltesse akaratát.
Tegnap ugyanis az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek elnöki jóváhagyása esetén az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen és növelné az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amelyet kiterjesztene a halált okozó eszközökre is.
Barack Obama elnök azonban továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az amerikai segítségnyújtásnak meg kell maradnia az olyan, halált nem okozó eszközöknél, mint amilyenek az aknavetők bemérésre szolgáló radarok, az éjjellátó készülékek és a golyóálló mellények.
A törvénytervezet lehetővé tenné a katonai segély kiterjesztését, egyebek között a páncéltörő lőszerek, felderítő drónok és kommunikációs eszközök szállítására is. Az Egyesült Államok eddig három aknavető-felderítő radart szállított Ukrajnába, ezek száma 20-ra növekedne.
Amerika újabb szankciókon agyal
A kongresszus döntése értelmében az Oroszország ellen eddig bevezetett szankciókat ki kell terjeszteni az orosz hadiipari szektor, így az állami tulajdonú Roszoboronekszport egyes fegyvergyártó és kereskedelmi egységeire is, amelyek Szíriába, Ukrajnába, Grúziába és Moldovába szállítanak katonai eszközöket, hozzájárulva ezen országok destabilizálásához.
Az energetikai szektorban a törvénytervezet lehetővé tenné a Gazprom elleni büntetőintézkedéseket, ha az korlátozná az Ukrajnába vagy a NATO-tagállamokba irányuló gázexportot. Ugyancsak lehetővé válik a vízummegtagadás és a számlabefagyasztás olyan személyek esetében, akik továbbra is üzleti kapcsolatban maradnak a szankciók sújtotta cégekkel.
Az orosz külügyi szóvivő már pénteken úgy értékelte, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok alá “hatalmas aknát” helyeztek a Washingtonban. Alekszandr Lukasevics közölte, hogy Moszkva nyílt konfrontációnak tartja az amerikai kongresszus által megszavazott, Ukrajnát támogató törvényt. A szóvivő hangsúlyozta, hogy országa “nem enged az Egyesült Államok zsarolásának, nem mond le nemzeti érdekeiről, és nem engedi, hogy beavatkozzanak a belügyeibe”.

https://balrad.wordpress.com/2014/12/13/moszkva-nem-hagyhatja-valasz-nelkul-az-ujabb-szankciokat/