2014. december 18., csütörtök

Egy orosz kutató lefotózta, amikor a lélek elhagyja az elhunyt testét

Konstantin Korotkov orosz kutatónak sikerült azt a pillanatot megörökítenie, amikor a lélek elhagyja az emberi testet. Ezt a lélegzetelállító dolgot az egyetemi tanár egy bioelektrografikus fényképezőgép segítségével tudta elkapni és ezáltal megmutatni a világnak, hogy miként hagyja el a testet a lélek, hogy a túlvilágra kerülhessen.
lelek-elhagyja-a-testet
Fotó: Illusztráció
A felvételt egy úgynevezett gázvizualizációra épülő technikával készítette. Ez a gáz ellepte azt a helyiséget, ahol éppen a haldokló feküdt. Ez a rendkívül fejlett eljárás már megelőzi a Kirlián módszert is, így láthatóvá válik konkrétan az, amint a lélek kilép a testből.
Korotkov szerint, aki a Szentpétervári Fizikai Egyetemen dolgozik, a lélek tulajdonképpen egy energiamező, az élet szele, amely leghamarabb a fejen és köldökön keresztül távozik az élettelen testből, legkésőbb pedig a hónalj és a szív környékéről szabadul fel. A professzor megdöbbentő dolgokat is megfigyelt, hiszen azoknál, akiknél a halál váratlanul következik be, például egy baleset során, az emberi lélek sok esetben zavarodott lesz, miután elhagyta a testet, azután ismét megpróbál visszatérni az élettelen testbe.
A Korotkov által kifejlesztett technikai eljárást az orosz egészségügyi minisztérium is jóváhagyta, és a világon már több mint 300 szakember alkalmazza is, főként arra használják, hogy a betegeknél megállapítsák a stressz-szintet, valamint azt is megfigyelik, hogy egy rákos páciens esetében milyen energiák mozognak, mennyire van legyengülve a szervezet.
Természetes növekedésű gomba és tenyészetben nevelt társa
Természetes növekedésű gomba és tenyészetben nevelt társa
A módszerrel még a növényeket körülvevő energiamezőket, vagyis az aurát is meg lehet tekinteni. Például sokkal erőteljesebb aurája van egy természetes körülmények között, valamint egy mesterséges körülmények között termett gombának.
Korotkov véleménye is egyezik Semyon Davidovich Kirlian véleményével, aki a fotografikus fényképezési eljárást találta fel, és aki azt mondta, hogy az ujjvégeken létrejövő fotoelektronikus fényből ki lehet olvasni, hogy az illető személy milyen fizikális és mentális állapotban van. Korotkov arra is figyelmeztet, hogy ajánlott kerülni a mobilkészülékek használatát, amely igencsak megzavarhatja energiamezőnket.

http://filantropikum.com/egy-orosz-kutato-lefotozta-amikor-a-lelek-elhagyja-az-elhunyt-testet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése