Alexej Puskov, az orosz állami Duma külügyi bizottságának elnöke szerint az Európa Tanács megszűnt emberi jogi szervezetnek lenni, ehelyett az USA központú "egypólusú világ" kiszolgálójává lett.
"Az Európa Tanács többé nem emberi jogi szervezet, mert rendszerint az Európától idegen és Európa számára szükségtelen egypólusú világrendet szolgálja" - Puskov kifejtette, hogy az Európa Tanács egyoldalúak figyelmen kívül hagyja az Ukrajnában történt katasztrófa humanitárius vonatkozásait. "Tömegek halála, több ezer menekült sorsa egyáltalán nem érdekli őket. Éppen az imént Moszkvában megkérdeztük az ET delegációját: valóban emberi jogi szervezet vagytok-e? 4000 holttest semmit nem számít? Teljes csend volt a válasz."
Intézményesített kettős mérce, az atlantizmus szolgálatában
Puskov felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet képes volt nemzetközi emberi jogi felháborodást csapni a Magnyickij ügyben - ami egyetlen ember halála -, de a háborús gócpontokban életét vesztett civilek tömegeivel nem foglalkoznak. Ha az nem az Amerika-központú világ érdekét szolgálja, hallgatnak róla.
Odesszában a Jobb Szektor tagjai élve égettek el ártatlan civileket, akik a szakszervezeti székházba menekültek a felfegyverzett tüntetők elől. Videofelvételek láttak napvilágot arról, hogy aki kimenekült a lángoló épületből, azt ott helyben baseball-ütővel agyonverték. Az eset egyáltalán nem érdekelte a nyugatot, mert a gyilkosságokat az általuk támogatott politikai erő követte el.

http://www.hidfo.net/2014/11/19/puskov-az-europa-tanacs-az-egypolusu-vilagrend-kiszolgaloja