A Kommerszant napilap információi szerint Oroszország 2017-ben saját űrállomást fog üzembe helyezni, melyhez felhasználják a korábbi Nemzetközi Űrállomás számára gyártott orosz modulokat is. A napilap a modulok tervezéséért felelős szervezet vezetéséhez közeli, meg nem nevezett személyre hivatkozott. Az idézett forrás szerint az új űrállomást olyan pozícióban fogják tartani, hogy arról Oroszország területének 90%-a és az északi sark állandó jelleggel láthatók lesznek (a Nemzetközi Űrállomás esetében ez alig 5% volt).

Az építési munkálatokhoz felhasználják azokat a modulokat is, melyek hazai gyártásban a Nemzetközi Űrállomás számára készültek - így összességében ez azt az irányvonalat mutatja, hogy Moszkva valóban elveti az ISS-en folytatott együttműködést, és függetleníti az orosz űripart. A forrás arról nem nyilatkozott, hogy ebbe más, szövetséges országokat is bevonnak-e, egyelőre tisztán hazai projektről van szó, melyhez minden olyan rendszert felhasználnak, amitől a Nemzetközi Űrállomás eddig nagy mértékben függött, többek között a Szojuz-MS és Progressz-MS.
A napilap információi szerint nem csak hogy 2017-ben földkörüli pályán lesz az oroz űrállomás, de azt úgy tervezik, hogy a felküldött modulokat 2020-ban tovább küldik és fel tudják használni az orosz - felszíni - holdbázis építésére. Az új űrállomás ugródeszka lesz a holdprogram számára, gyakorlatilag az űrben aprólékosan fogják összeállítani azt a rendszert, amit a későbbiekben a Holdra küldenek.


http://www.hidfo.net/2014/11/17/oroszorszag-sajat-urallomast-epit-az-iss-moduljaibol