Ali Nurzada, infrastruktúráért felelős iráni miniszter-helyettes tárgyalásokat folytatott Örményország Szállítási és Kommunikációügyi miniszterével, Artur Arakeliannal, melynek eredményeként megállapodás született arról, hogy a két ország összeköti vasúthálózatait. Az örmény miniszter Teheránba érkezett, hogy az együttműködések bővítését megtárgyalják.
Irán egy speciális programot léptetett életbe, melynek részeként fokozni fogja a szállítási útvonalak bővítését minden szomszédos ország felé. Ali Nurzada szerint a következő tíz évben Irán több mint 10 ezer kilométer vasúti sínt fog lefektetni, és jelentősen fokozni fogja a teherszállítást a térségi országokba.
Irán és Örményország régóta fennálló baráti kapcsolatokat ápol, és a gazdaság több szektorában is kiterjedt állami együttműködéseik vannak. A szállítási ipar közös fejlesztése mindkét országnak érdeke, tekintve, hogy Irán szoros kapcsolatokat fog kiépíteni az Eurázsiai Unióval, Örményország pedig a csatlakozások első hullámával lép be a vámunióba és az Eurázsiai Gazdasági Unióba. Nurzada elmondása szerint Irán megnégyszerezi a teherszállítás arányát az ország szállítási iparában, ami mintegy 10 milliárd euró értékű befektetéseket jelent a következő években.
Hídfő.net | Irán és Örményország közti vasút
A Teheránba érkező örmény delegáció szerint Örményország már 300 kilométer vasútvonalat adott át az iráni határ mellett, valamint több mint 100 kilométeren alakították ki a két ország összekötéséhez szükséges hidakat és alagutakat.

http://www.hidfo.net/2014/11/17/iran-es-ormenyorszag-osszekapcsolja-vasuthalozatot