2014. november 13., csütörtök

‘Jenkik haza! – Zsákot a fejére!’ – Legközelebb lincselni fognak?

1415821385908_wps_22_uss_ross_sailor_fight_com

Már a török nacionalista fiataloknak sem tetszik az Oroszországot a Fekete-tenger felől fenyegető amerikai hadihajók jelenléte. Inzultálni is kezdték a nyikhajnak tűnő amerikai haditengerészeket, mikor az ‘USS Ross’ amerikai rakétaromboló kikötött Isztambulban.

Még a kikötőben odamentek 3 diákturistának tűnő amerikai matrózhoz, s török hazafias rigmusokat szavalva, melyekbe beleszőtték a ‘Yankee go home – Jenkik haza’ népszerű szlogent is, – s festékbombával dobálni és lökdösni kezdték őket. Majd egyikük fejére zsákot húztak, emlékeztetvén mindenkit arra, – hogyan is bántak annak idején az amerikaiak az egyik török egységgel Észak-Irakban. Ezt a történetet a ‘Farkasok völgye Irak’ című film dolgozza fel.
No, de ezt a mostani kis akciót többen is megörökítették az utókornak. Videó és fotók:










A matrózokat a török fiatalok ezen emlékeztető után, szó szerint visszakergették a hajóra. Melynek parancsnoka azonnal megvonta a személyzet kimenőjét a török városba.
Mivel Törökország NATO tagállam, – az eset után az amerikai kormányzat a nagykövetség útján hivatalosan is tiltakozott a török kormánynál.

Némi bővebb információ az ‘USS Ross’ hadihajóról, mely a Fekete-tengeren többed magával, – Oroszországot fenyegeti:

in-2009-the-missile-defense-agency-announced-that-the-ross-would-be-upgraded-to-hold-the-advanced-standard-missile-3
Az ‘USS Ross’ szeptember 4-én hajózott be a Fekete-tengerre, a Boszporuszon keresztül. Úgy néz ki, csak most jutott el ismét a törökországi szorosba, melynek partján fekszik Isztambul. – Holott Montreux-i egyezmény értelmében a Fekete-tenger térségén kívül fekvő országok hadihajói legfeljebb 21 napot tartózkodhatnak a Fekete-tengeren.
Korábban a nevezett egyezményt megsértette az ‘USS Taylor’ amerikai fregatt, 11 nappal lépve túl a Fekete-tengeri tartózkodás megengedett időtartamát. A NATO hajóraja az idén júliusban elérte a 9 egységet, ami az utóbbi évtizedek rekordszintje lett. Azonkívül a bulgáriai part közelében megrendezték a Breeze 2014 gyakorlatot, amelyben részt vettek a a NATO második állandó aknamentesítő csoportjának (SNMCMG2) hajói.
Az ‘USS Ross’ rakétaromboló hadihajó 154 méter hosszú, súlya 9000. tonna. A hajó tatfedélzetén egy ‘Carney’ tengeralattjáró elhárító helikopter állomáshelye is van. A hajó ára: 1.8 milliárd dollár.
Fő fegyverzete: 1db. 29 cellás és 1.db 61 cellás függőleges indítású rakétavető rendszer, – összesen 90 rakéta kilövésére alkalmas. Rakétatípusok: – RIM-156 SM-2 , BGM-109 Tomahawk vagy RUM-139 VL-ASROC rakéták indíthatók. – A hajóról készült még 3 kép itt látható:


















Szabad Riport
Források: Dünya Bülteni Haber Portali – Hurriyet – Navy Times – Business Insider – Daily Mail – BBC – Reuters – Washington Post – Russia Today – Ruvr.ru – Euronews – Time of Israel – Wiki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése