2014. október 22., szerda

Veszélyesre kezd fordulni a helyzet Donbasszban

Donbassz mai napja az eddig az utóbbi időkben megszokottak szerint alakult – magyar idő szerint – délután négy óráig.
A donyecki repülőtér rendkívül intenzív latortüzérségi támadás alatt áll reggel óta. Amiből gránátokat és aknákat lehet kilőni, azt mind – mind működteti Nyalókakirály banditasereglete.
A város sem mentes az esztelen rombolás alól! Jelentések szerint legalább három “GRAD” üteg ontja a rakétákat Donyeck “Kijev” “KujbiseV” és “Kirov” kerületeire. A “TOCSMAS” gyár teljesen romokban hever.
Ma délelőtt a kijevi bérgyilkosok ismét foszforgránátokat vetettek be. Ezidáig nyolc civil halálát jelentették ma Donyeckben.
3
Gorlovkánál a népköztársaságiak aknavetőkkel támadták a pribékbandákat.
Ozerjanovka mellett a valcmanisták támadást indítottak, hogy korábban elvesztett pozícióikat visszakaparintsák. Pillanatnyilag itt heves harc dúl, a milicia tartja magát.
Marinykába a már hatalmas latorerőösszevonás mellé újabb csapatok és felszerelések érkeztek. Egy részük pedig megindult Donyeck irányába.
Kamenyka melletti valcmanista úttorlaszokat semmisített meg a milicia Jenakijevonál felállított ütege.
Dokucsajevszkből a valcmanista latrok állásait lőtte a milicia tüzérsége.

Volovahánál a zsoldostüzérség lövöldözött – egyelőre nem tudni mit?
Novotrojickoje és Nyikolajevka mellett viszont Nyalókakirály zsoldosai a beszámoló szerint jelentős veszteségeket szenvedtek a népköztársaságiak tüzérségi támadása következtében.
Gyjebalcsevo mellől szintén a milicia tüzérsége lőtte a katlanban Csjernuhino táérségében lévő latorbandát, északi irányba pedig a Popasznajánál gyülekező hordát.

Nyikisinonál a szokásos pribékerőlködés ismétlődik – nagyjából háromóránként. A szokásos “eredménnyel”! 3-4 fűbe harapott lator – utána visszavonulnak.
Az Osztraja Mogilára települt népköztársaságiak folyamatosan lövik aknavetőkkel a környék bűnbandáit, a teljes őrületbe kergetve őket. Ugyanis mire visszalőnek, a dombon lévők már odébb is álltak az aknavetőikkel.
Sztrjukovonál – ahol eddig még nem voltak harcok – hirtelen lecsapott ma délelőtt a milicia. Négy lator fűbe harapott, blokkposztjuk megsemmisült.
Redkodubnál a népköztársaságiak szintén a rajtaütés taktikáját alkalmazták. Három latortankot leolvasztottak, és öt löveget elpusztítottak. Itt a gyors eredményfelmérés szerint kilenc latorhulla volt látható. A tankokban legalább ugyanennyi kellett hogy visszamaradjon.
Összességében véve azonban egy meglehetősen komor kép rajzolódik ki Donbasszban. Becslések szerint a ma délelőtt érkezett latorerővel együtt már jóval százezer fölött van a bérgyilkosok száma, és a jelek szerint bármely pillanatban megindulhatnak Donyeck ellen.
Igor Sztrelkov a DNR korábbi védelmi minisztere mai nyilatkozatában Oroszországot kárhoztatja a kialakult helyzetért, és a két Népköztársaság lehetséges közeli vereségéről nyilatkozott.

http://balrad.wordpress.com/2014/10/22/veszelyesre-kezd-fordulni-a-helyzet-donbasszban/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése