A Dnyeszter Menti Köztársaságnak minden joga megvan arra, hogy saját maga határozza meg jövőjét, ha Moldova megváltoztatja semleges státuszát - Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értékelte a térségben kialakuló helyzetet és emlékeztetett, hogy a Dnyeszter-mellék rendezéséről aláírt szerződés tartalmazza ezt a lehetőséget.

Bár a világ országai hivatalosan Moldova részeként tekintenek a Dnyeszter-mellékre, az orosz külügy ezzel annak lehetőségét jelentette be, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaság független országként lesz elismerve, ha a nyugati szövetségi rendszer kiterjeszti magát Moldovára. A külügyminiszter elmondása szerint Moldova jelenlegi politikája illegális, mivel alkotmányellenesnek nyilvánítanak minden olyan pártot, ami elutasítja az EU-csatlakozást.
Lavrov emlékeztetett, hogy a moldovai háború rendezésekor a Dnyeszter-mellék ugyan Moldova részeként maradt meg, de a rendezéskor aláírt dokumentumokban ezt azzal a feltétellel fogadták el, hogy Moldova politikailag és katonailag semleges ország marad. A külügyminiszter elmondása szerint az a tény, hogy a román politikusoknak területi követelései vannak Moldovával szemben, abba az irányba mutat, hogy Moldova el nem kötelezett státusza megkérdőjeleződhet, ami orosz részről a Dnyeszter Menti Köztársaság független országként elismeréséhez és feltételezhetően katonai segítségnyújtáshoz fog vezetni.


http://www.hidfo.net/2014/10/20/lavrov-moldova-politikaja-illegitim-fuggetlen-orszag-lesz-dnyeszter-mellek