Ez lenne Donbassz “felszabaditásának” kulcsa. A milliós fővárost elfoglalni. Közel egyhetes felvonulás és előkészületek után tegnap aztán kezdetét vette a…

Na ez az! Mi is vette kezdetét?

Gyakorlatilag a tüzérségi bombázás intenzitását fokozták Donyeck ellen. Gyakorlatilag a külváros magas épületeit célozzák, amik a lőtávolság peremén vannak. Azon belül ugyanis ezidáig nemigen jutottak. Aztán a széljárás függvényében vagy találnak valami épületet a gránátok? – vagy nem! Többnyire találnak. Meg hát az “Uraganok” is megkezdték a munkálkodást, és a “Tocska” rakéták. Északnyugat, Nyugat, és Délnyugat felől lövöldöznek, de betörni a városba nem tudnak. A többi irányból a DNR erői távol tudták ezidáig tartani a bűnbandát, sőt Ilovajszknál rendesen el is húzták a pribékek nótáját.

iloAz ilovajszki tőrbecsalás térképe

Ám mindezzel együtt is tegnap délutántól ma délig CSAK 55 lakást és lakóházat sikerült lerombolniuk. Ezekben a terrortámadásokban hat civil halt meg, és mintegy tucatnyi a sebesült.

Romániai NATO – légibázisról felszálló repülőgépek bombázták az éjjel Donyecket. Megfigyelők valószinűsitik, hogy lengyel és izraeli gépek voltak ezek, ukrán felségjellel.

Gorlovkát sikerült egy rövidke iv kivételével körbezárnia a zsoldoshordának. Lövik a várost minden rendelkezésükre álló eszközzel, és ez meg is látszik az épületeken. A közműszolgáltatások is akadoznak, és fogytán az élelem és az ivóviz.

Jenakijevo szintén “élvezi” Nyalókakirály tüzérségének kitüntetett figyelmét. Megfigyelők szerint ugyanaz a “GRAD”-üteg forgolódik a két város – Golovka és Jenakijevo között. Északi irányba fordulva Gorlovkát lövi, déli irányba pedig Jenakijevot.

Bizonyos jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy a milicia készül valami meglepivel.

Jónéhány blokkposztot ugyanis üresen találtak a lendületbe jött latrok, és büszkén masiroznak a dombok közé. Ellenállásnak nyoma sincs.

Luhansz éli az immár két hete megszokott életét. Hullanak a gránátok, és halnak a civilek.
Talán némi enyhülést hoz a “Fehér Konvoj” érkezése, bár ma délelőtt Avakov belügyi csahos arról kaffogott, hogy szó sem lehet arról, hogy a konvoj ukrán területre lépjen. Lavrov orosz külügyminiszter ennek az ellenkezőjéről biztositotta a világot, és bejelentette, hogy már értesitették az érintett terület önvédelmi hatóságait a konvoj érkezéséről. Ami érkezni is fog!

Kijevben ma délelőtt Jaros szinte sirva fakadt martalócainak pusztulása hallatán. A fasiszta gruppenführer legutóbb Mariupolban vett részt keretlegényei körében egy kis tengeri strandoláson, azóta nem találkozott velük. A “vezér” sem szivesen settenkedik veszélyes közelségbe a harctérhez, kiváltképp mióta megsuhintotta a halál szele. Bár manapság már lábsérülésbe rintkán lehet belepusztulni, kiváltképp ha gyorsan orvoshoz viszik a sérültet. Jarost pedig a mindkét lábán ért sérülés miatt az éjjel elhullott martalócai helikopterrel mentették ki szorult helyzetéből!

Ha akkor nincs ez a hallatlan nagy szerencséje, akkor Moszkva ma reggel őt is lehúzhatta volna a kilövendő toportyánférgek listájáról.
De hát nem igy történt!
Igy aztán most Jaros gruppenführer Kijevben siratja tizennyolc pribékjét, és bossuzú után vonyikol!

Hát olyan jól körbezárta Donyecket a valcmanista latorhorda, hogy a Jaros pribékeket a Zaporizzsja-Donyeck főútvonalon kapta el a népi milicia.

http://balrad.wordpress.com/2014/08/13/valcmanek-felszabaditanak/