A déli területek felszabadításával bevethetővé váltak a milícia tartalékai, így sokkal nagyobb ütemben számolhatóak fel a hadsereg offenzívái. Ezt valószínűleg felmérhette mostanra a hadsereg is, mivel az újabb bennrekedt egységeit folyamatos manőverezésre utasítja. A nyugati (USA) vezetés alá helyezett csapatok azonban képtelenek kihasználni a nyugati "manőverező" típusú harcmodort, mivel hiányzik a hozzá szükséges totális légi fölény. A hadsereg három repülőgépet vesztett az elmúlt 2 nap alatt, egy Szu-25 csatarepülőt, és egy MiG-29 vadászgépet. A harmadik, Luganszk felett lelőtt Szu-25 gép lelövését még nem erősítették meg, annak ellenére, hogy lelövéséről videó is készült. Ez már a második Mi-29, amelyet az elmúlt hétben vesztettek el.
Délen a hadsereg offenzívája újra csak egy katlanba zárássá alakult. Mind a nyugati hadvezetők, mind maga az ukrán hadvezetés tisztában van vele, hogy ha nem tudja megroppantani Új-Oroszország belső területein az ellenállást és elvágni Oroszország felől az utánpótlási útvonalakat, a milícia nemsokára offenzívába fog kezdeni.
Hídfő.net | Milícia ellentámadás előtt
Ennek már láthatóak a jelei, sőt, maga a milícia is nyilatkozott erről többször. Igor Sztrelkov - aki jelenleg még Új-Oroszország hadügyminisztere - jelezte, hogy egy 200 harcjárműből álló egység készül arra, hogy offenzívába kezdjen, ha a szükség úgy hozza. Ez a 200 darab jármű nem kerül bevetésre a mostani harcokban, és személyzettel való feltöltése, kiképzése folyamatban van.
A déli harcokban a felszabaduló és átcsoportosítható erőknek köszönhetően jelentős ukrán erőket sikerült elpusztítania a milíciának. Az offenzíva, amely arra irányult, hogy Krasznaja Lucs felől elzárja a fő utánpótlási útvonalakat, újabb hatalmas ember- és gép veszteséget hoz a kijevi junta számára.
"Már majdnem sikerült", mondhatták volna a fejük fölé helyezett amerikai irányító tisztek, de a majdnem az csak majdnem. Valóban majdnem sikerült Donyeck városát körbezárni, és valóban majdnem sikerült az utánpótlási útvonalakat elvágni. A majdnemből viszont mészárszék alakult ki, amelyben napi szinten tízesével, van nap, hogy százával adják meg magukat vagy állnak át az ukrán katonák, illetve dezertálnak Oroszország irányába. Krasznaja Lucs városharcaiban két nap alatt alulmaradt az ukrán hadsereg, és visszavonulásra kényszerült, aminek következtében több, kisebb bezárt egységre esett szét. A legnagyobb megmaradt egység Dimitrovka központtal folyamatos nyomás alatt utóvéd harcot folytat. Az egységet elzárták, és ahogy csökken a területe, úgy tud egyre kevesebb utánpótláshoz jutni, amelyet már csak légi úton kaphat meg. Krasznaja Lucs mellett a Dnyeper önkéntes zászlóalj teljesen megsemmisült, de ugyanígy járt a 12 fős Belorusz önkéntes alakulat, akik a Jobb Szektor hívására érkezett neonáci fiatalokból állt. Eközben a Saur-mogil dobot visszafoglalta a milícia, majd a magaslattól nyugati irányba kezdett ellenlökésbe, ezzel kiszélesítik a katlanba zárt ukrán csapatokat lezáró területet. A milícia egy nagyobb csoportot átdobott az ellenséges vonalak mögé déli irányba, aminek a feladata a délről jövő utánpótlások zaklatása. Azonban olyan gyenge ellenállásba ütköztek, hogy Uspenka központtal egy kisebb hídfőt hoztak létre. A déli régióban a hadsereg elvesztette a kezdeményezést, és védekező helyzetbe került.
Északon Luganszk körül folynak harcok. A repülőtéren légi úton ellátott és feltöltött egységek kettős feladattal kíséreltek meg kitörést a repülőtérről. Nyugati irányba indulva azért, hogy elérjék a saját csapatokat, így összeköttetést  teremtsenek szárazföldi úton, keleti irányba pedig azért, hogy elfoglalják a Luganszkot Izvaríno határátkelővel összekötő főutat, megakadályozandó, hogy a humanitárius segítség eljuthasson a városba, valamint kellő utánpótlás esetén bekerítse a várost.
Ezt a harcoló csoportot a milícia sikeresen verte ki azokról a településekről, amelyeket az ukránok menetből elfoglaltak a rendelkezésre álló harckocsi erőkkel. Azonban ezekben a harcokban az ukránok elvesztették járműveik jelentős részét. Érthetetlen okból mégsem vonultak vissza a még kezükön lévő reptér irányába, hanem északnak fordulva Luganszk felé vették az irányt. Ezek szerint utolsó embereiknek meg kellene tartania a főútvonalat, hogy a humanitárius segítség 2 nappal később jusson a városba? Most maradék erőik bevették magukat Luganszk egyik elővárosába. A milícia nyilatkozata szerint ezzel jelentősen megkönnyítik a milícia dolgát, mivel itt nem tudják kihasználni a páncélos erők előnyeit, és helységharcra kényszerülnek, amiben a milícia sokkal jobb. Helyismerete van, utánpótlása van, harci morálja is sokkal magasabb. A reptérről nyugati irányba kitörő alakulat elakadt az autópálya magasságában, és képtelen onnan tovább vergődni. Ráadásul a milícia Lugaszk nyugati előfalvaiból kiverte már az ukrán alakulatokat, és további ellenlökéseket hajt végre. Így már esély sincs arra, hogy elérjék a saját csapatokat. Luganszkot elérő ukrán hadsereg itt is elvesztette a kezdeményezést, és védekező helyzetbe került.
Az egyetlen hely, ahol a hadsereg még kezdeményező helyzetben van, az a debalcevói terület.
Itt a milícia a fő hangsúlyt arra helyezte, hogy a Krasznaja Lucs és Debalcevót összekötő autópályát megtisztítsa és lezárja az ukránok elől. Mivel MLRS BM 30-as rakétákkal lőtték a Debalcevó melletti falvakat, a milícia kivonta erőit, és a hadsereg bevonult, így ezen az autópálya vonalon 2 falvat a hadsereg vont ellenőrzése alá. A milícia különleges egysége a hátországban már megsemmisített 3 MLRS rakétás egységet, egyet pedig 50 rakétával együtt ellopott, már csökkent a hadsereg technikai fölénye. A milícia egyik jól képzett alakulata harcol a debalcevói területen, és a hadsereget a M03-as autópályán egész Debalcevó határáig nyomták vissza, a harcok már a település határában folynak.
Egyéb kiegészítések
Tovább folyik az MLRS támadás a Donyeck körüli falvakra, Lugaszk városát pedig közepes hatótávolságú rakétákkal lövik. A milícia jelentése szerint nagy szerencse, hogy ezek az eszközök nagyon régi technológiák, amelyek 30-35 éve porosodnak a raktárakban minden karbantartás és fejlesztés nélkül, így semmi befolyása nem volt eddig a harcok kimenetelére. Négy rakétát lőttek ki Luganszkra, abból kettő messze a várostól célt tévesztve csapódott a szántóföldbe, egy a levegőben robbant fel a város felett. Egy volt, amely becsapódott a város családi házas területén, és három házat romba döntött. A déli harcokban elesett Alekszej Zincsenkó, a 73. különleges alakulat parancsnoka. Ő előzőleg többször nyilatkozott az ukrán hadsereg nevében.
Krímből is jelentés érkezett róla, hogy ukrán oldalról rakétát lőttek ki Krím irányába

http://www.hidfo.net/2014/08/18/ellentamadasban-nepi-milicia