Napjainkban közismert tény, hogy a kínai hadsereg, erőforrásokat nem kímélve, támogatja az "informatikai hadviselést." Ez többek közt az ipari kémkedést és a külföldi haditechnológiák lemásolását is jelenti. Az Egyesült Államokban nemrég indítottak eljárást - kémkedés vádjával - öt kínai állampolgár ellen, s az ellenük folytatott nyomozás során kiderült: több száz oldalnyi adatot és információt szereztek meg az izraeli Vaskupoláról.
Kínai  hekkerek már évekkel ezelőtt „rendkívül érzékeny" adatokra tettek szert az izraeli katonai és haditechnikai fejlettségről, többek közt a Vaskupoláról. Három katonai vállalat szigorúan titkos besorolású, haditechnikai adatokat tartalmazó dokumentumait lopták el 2011 és 2012 között. A lopást a Komment Legénység nevű csoport követte el, amit a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg hozott létre.
Lényegében ennek a csoportnak az egyik utódszervezete az 613978-as egység, amelyet 2013-ban hoztak létre Kínában. Ők rendszeresen indítanak kibertámadásokat amerikai vállalatok és kormányzati oldalak, illetve szerverek ellen. Mivel a Vaskupola lényegében egy közös amerikai-izraeli haditechnikai kooperáció terméke, ezért az Egyesült Államok területén is tároltak a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos információkat.
Az "amerikai szálakat" követve, a kínai hekkerek sikerült azonosítaniuk a három izraeli haditechnológiai vállalatot: Israel Aerospace Industries-t (IAI), Rafael Advanced Defence Systems-t, és Elisra Group -t. A drónoktól kezdve, a rakétafelismerő szoftvereken át, egészen a ballisztikus rakétákig bezárólag, szinte minden „kényes adathoz" hozzájutottak a tolvajok. Azonban a hekkerek számára a „Szent Grált" a Vaskupoláról szóló információk jelentették, főleg a 900 oldalnyi (!) dokumentum az Arrow (Nyíl) III rakéta működéséről és technikai részleteiről. Ezenfelül trójai vírusokat telepítettek a számítógépre, valamint feltörték az alkalmazottak e-mail fiókjait is.
Az izraeli kormány egyelőre nem reagált ez ügyben.

Detektor

Izrael korábban élen járt a különböző okostelefonok és a számítógépes programok, valamint applikációk fejlesztésének területén. Azonban a Gázai övezetben zajló események alighanem változtattak a korábbi prioritásokon: az izraeli mérnökök és tudósok fordultak a helyi szabadalmi hivatalokhoz alagutakat feltáró találmány szabadalmát kérve.
Az izraeli média szerint az elmúlt napokban több száz izraeli fordult a helyi szabadalmi hivatalhoz alagutakat feltáró találmánya szabadalmaztatását kérve. A felfedezők között vannak fizikusok, geológusok, mérnökök és szakképesítéssel nem rendelkező egyszerű emberek is.
Úgy tűnik, az emberek felhagytak a mobiltelefonos alkalmazások gyártásával, és megszállottan keresni kezdték a terroralagutak felszámolásának megoldásait."
- jelentette ki egy lapnak a szabadalmak bejegyzésére szakosodott iroda vezetője. Ez a hivatal az izraeli védelmi minisztérium és a hadsereg érdeklődésére igényt tartó javaslatokat védi le. Többek közt arról számolt be az egyik helyi hivatal vezetője, hogy a legtöbb szabadalmi irodánál valóságos "boom" zajlik, egymás után adják be a legelképesztőbb ötleteket. Eti Lucato, a Lucato szabadalmi iroda tulajdonosa pedig azt mondta, hogy az ötletek nagy része inkább az alagútfúrás "hangját" akarják felderíteni, vagyis az ásások során keletkezett zajokat szeretnék felismerni.  Azonban még rendkívül sok más megoldás létezik, de ezt nem részletezték.
Az izraeli hadsereg az Erős Szikla hadművelet szárazföldi offenzíváját a Hamász Izraelbe tartó föld alatti folyosóinak felrobbantására indította. A palesztinok a titkos alagutakat csempészetre, fegyvereseknek a Gázai övezet határain kívülre juttatására használtak.


Gölöncsér Miklós összeállítása