1. Gyorsabb vagy, mint az átlag
Ha a benned ketyegő processzor
órajele lényegesen magasabb, mint a környezetedé, az abból látszik a
legjobban, hogy gyorsabb vagy. Gyorsabban földolgozod a bejövő infókat,
gyorsabban kinyered belőle a számodra hasznos részeket, és gyorsabban is
reagálsz rájuk.
Csoportban ez azt jelenti, hogy te már azelőtt
kitalálod a megoldást, hogy a többiek egyáltalán észrevennék, hogy van
valami probléma. Ezért gyakran sok időd megy el arra, hogy meggyőzd a
többi embert arról, hogy a probléma egyáltalán létezik (és ha nem vagy
kellően karizmatikus megjelenésű, hanem inkább fura ufónak nézel ki,
akkor rendre le is söpörnek az asztalról). Ha túl gyakran és túl
lendületesen állsz elő az észrevételeiddel, akkor egy idő után
arrogánsnak fognak tartani, ezért megtanulsz csendben maradni, és csak
néha ereszteni el egy-egy éleslátó megjegyzést.
2. Műveltebb vagy, mint az átlag
Ez akkor is így van, ha a formális végzettséged nem magas – egyszerűen
azért, mert információfüggő vagy. Muszáj állandó jelleggel információkat
fogyasztani, mert ha nem teszed, az idegsejtjeid éhenhalnak a fejedben.
Emiatt és a fent részletezett „gyorsaságod” miatt több információt
dolgozol föl egy nap, mint más emberek, s emiatt olyan dolgokról is
tudomást szerzel, amikről a legtöbben nem. Ha jó a memóriád, könnyen elő
is tudod őket hívni, és villanthatsz.
3. Nagyobb komplexitással látod át a dolgokat, mint az átlag
Gyors vagy, tájékozott és hatékonyan felismered a mintázatokat, ezért
általában több lépéssel tudsz előre gondolkozni az élet sakktábláján,
mint a legtöbb ember. Ennek persze megvannak a hátulütői is: lassabban,
körülményesebben hozol döntéseket, és látsz hozzá mindenféle feladathoz,
és persze jobban is szorongsz. Lassan döntesz, mert több tényezőt
mérlegelsz, mint mások, magasabbra teszed a lécet a feladatoknál, mert
eleve több szempontot veszel számításba. (És el sem tudod képzelni, hogy
mások nem – s ráadásul mindig azt hiszed, hogy neked objektív mércével
mérve kell nagyot alkotnod, holott többnyire elég csupán a veled
versengőket legyőznöd).
A szorongás pedig… ha világosan
átlátod, hogy milyen igazságtalan a világ, mennyire az erősebb és az
erőszakosabb joga mozgat mindent, és az emberek mennyi gonoszságra
képesek, azt nehezen tudod kiiktatni a világképedből. Ez a felismerés
ugyanis óhatatlanul annak belátásával jár, hogy az egyes ember mennyire
magányos, sérülékeny és kiszolgáltatott ebben a barátságtalan és
ellenséges világban – ami annyira elemi erejű, hogy a léted alapjait
fogja megingatni.
A kérdés az, hogy mit kezdesz ezzel az
információval: hagyod, hogy maga alá temessen a depresszió, vagy találsz
valamilyen adaptív megküzdési stratégiát?
4. Állandóan „fordításra” kényszerülsz
Ha a saját „anyanyelveden” beszélsz a többi emberrel, az értetlenség
falaiba ütközöl. Gyorsaságodat a legtöbben nem tudják követni, azokat a
könyveket, filmeket, programnyelveket, matematikai tételeket stb.,
amikre természetes módon utalgatsz, a többiek nem ismerik, a
„sakktáblán” pedig nem tudnak követni, és nem is értik, hogy hogyan
jutottál arra a következtetésre, amire. (Munkahelyi szituációban ez
jelentheti azt, hogy amikor megfogalmazod a „jóslatodat”, akkor mindenki
hülyének néz, és csak akkor ismerik el, hogy igazad volt, amikor már
megtörtént a baj.) Jobb esetben csak értetlenséggel reagálnak, rosszabb
esetben viszont a viselkedésedet az arrogancia jeleként értelmezik, és
így is reagálnak rá.
Ezért a legfontosabb, amit egy magadfajta
megtanul, az az, hogy hogyan mérje föl a másik ember intellektusát és
műveltségét, és hogyan igazítsa a kommunikációját ehhez a szinthez. Az
NT-k többnyire már gyerekként elsajátítják ezt, az aspik pedig sokszor
csak a késő huszonéveikben kezdik el észrevenni ennek szükségességét. (A
férjem pl. nem „fordít” semmilyen közegben, ő mindenhol ugyanazokat a
sokrétegű kulturális referenciákkal tűzdelt mondatokat tolja, aztán vagy
megértik az emberek, vagy nem. Többnyire persze nem.)
Ez
különösen akkor okoz problémákat, ha nő vagy, mert egy nőnek még kevésbé
megengedett, hogy nyíltan megmutassa az intelligenciáját. Ha ellentétes
neművel gondolkozol kapcsolatokban, ez pláne problémákat fog okozni.
(De olyan partnert kell keresni, aki nem azokra a nőkre pályázik,
akikhez képest minden tekintetben fölényben lehet. Sőt, az sem zavarja,
ha bizonyos dolgokban meg te vagy fölényben.)
5. Intelligencia nemegyenlő siker (legalábbis önmagában)
Arisztotelésszel szólva az átlag fölötti intelligencia csak a potencia,
de nem az aktus. Aktus akkor lesz a dologból, hogyha olyan emberek
vannak melletted, akiktől megkapod a kellő támogatást. Ha olyan tanáraid
vannak az iskolában, akik felfedezik a tehetségedet, és támogatnak
annak kibontakoztatásában. Például azáltal, hogy olyan feladatokat
adnak, amik megfelelnek a szintednek, ugyanakkor kellő kihívást
jelentenek, például oly módon, hogy átsegítenek a válságokkal teli
időszakokon, amikor a szorongás miatt nem tudsz teljesíteni, vagy
azáltal, hogy figyelembe veszik, hogy az átlagon felüli intellektusnak
gyakori kísérője az is, hogy kevéssé tiszteled a tekintélyt, és nehezen
tudsz hierarchikus szettingekben létezni. Akik elmondják neked azt, hogy
a kiemelkedő iskolai teljesítménynek éppúgy feltétele a megfelelő
időbeosztás, a feladatok helyes priorizálása és a hatékony tanulási
stratégiák, mint a számítási teljesítmény maga, és segítenek abban is,
hogy ezeket elsajátítsd.
Ha nincsenek ilyen tanáraid, akkor
könnyen lehet, hogy úgy éled le az életed nagy részét, hogy nem is vagy
tisztában a képességeiddel. Az persze átjön, hogy többnyire okosabb vagy
azoknál az embereknél, akikkel találkozol, de mivel nem tapasztaltad
ki, hogy mennyit „bírsz meg” valójában, ezért önbizalmad sincs, és az
olyan feladatoknál, ahol nem elég a számítási teljesítmény, hanem akkor
tudsz teljesíteni, ha hosszú távon is tudod motiválni magad, elvérzel,
és azt látod, hogy a nálad szerényebb képességűek már rég teljesítették
azt, amivel te még mindig kínlódsz.
Ha az önbizalmad alacsony
marad, munkahelyi környezetben olyanokba is belefuthatsz, akik a náluk
okosabbak munkájának a lenyúlására szakosodtak. Rávesznek, hogy elvégezd
helyettük a munka dandárját, majd a munkádért járó elismerést ők teszik
zsebre. Ezekre az emberekre jellemző, hogy tudatosan igyekeznek
lenyomni az önbizalmadat, és elbizonytalanítani a képességeidben, azt a
látszatot keltve, hogy amit te megcsinálsz, azt bárki meg tudja
csinálni. Ha sok ilyen emberbe futsz bele, az komolyan hátráltatni tudja
a karrieredet (és ennek is hatványozottan nagyobb az esélye, ha nő
vagy).
6. Nagy a kísértés, hogy arroganciával kompenzálj
Ebben az egész helyzetben az a feneség, hogy nem amiatt vannak folyton
nehézségeid az emberekkel való közlekedésben, mert valamiben gyengébb
vagy a többieknél, hanem épp a kiemelkedő képességeid miatt. Persze az
se igazságos, ha valami gyengeséged miatt bántanak, de azt az erőszak
kultúrája miatt az ember mégis előbb helyre teszi saját magában
(rendszerigazolás). Az átlagon felüli intelligencia miatti
kirekesztettséget viszont az ember igazságtalanságnak éli meg – hiszen
arról még senki sem hallott, hogy a nagy fizikai ereje miatt bántsanak
valakit, meg olyat sem, hogy amiatt, hogy előnyös a külseje –, és
ilyenkor könnyű beleesni abba a csapdába, hogy a fölényeskedésre
fölényeskedéssel reagál: „hogy jöttök ti ahhoz, hogy ti, akik nemcsak
ellenszevesek vagytok, de még segghülyék is egy csomó mindenhez,
lenéztek engem, a zsenit? Ha van valaki ebben a szobában, akinek oka van
arra, hogy lenézze a többieket, az én vagyok!”. Ebből az alapállásból
aztán elég könnyű belecsúszni egy olyan világnézetbe, hogy „nekem mindig
igazam van, és mindenki más hülye”. Ez a hozzáállás nemcsak azért
káros, mert azok szemében is ellenszenvessé tesz, akikkel amúgy jól ki
tudnál jönni, de azért is, mert így kevésbé ismered fel a
viselkedésednek azokat a zavaró elemeit, amiket mások joggal
kifogásolnak. Sok elemén pedig viszonylag kis energiabefektetéssel
változtathatnál, és így azoknak a problémáknak egy jó része, amiért az
arroganciát mint védekező mechanizmust kialakítottad, gyakorlatilag
felszámolható.
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése