2014. augusztus 10., vasárnap

A hunok balkáni háborúi – a Keletrómai Birodalom adóztatása

Nemrégiben adtunk hírt a szikáncsi aranykincset bemutató vándorkiállításról, az “Atilla kincsről”, amely minden bizonnyal a Hun Birodalomnak folyamatosan megküldött kelet-római adó részét képezte. A mostani írásunkban megpróbáljuk röviden bemutatni a Keletrómai Birodalom folyamatos adóztatásának hátterét, és a hunok balkáni hadjáratait, emellett nem titkolt célunk, hogy a köztudatba beivódott tévképzeteken változtassunk.
A hunok Balambér vezetésével a 370-es években lépik át a Volga folyót. Viharos gyorsasággal győzik le az alánokat, előbb a keleti, majd a nyugati gótok birodalmát döntik meg. Alig egy évtized alatt erős birodalmat építenek ki, amely Ázsiától a Kárpátokig húzódott. Az eurázsiai sztyepprendszer minden népét uralmuk alá hajtották, vagy legyőzték vagy pedig önként csatlakoztak a hun törzsszövetséghez. A villámgyors és félelmetesen erős hun támadás hatalmas méretű népvándorlást idézett elő Európában. A keleti germán és a különböző iráni eredetű állattartó népek fejvesztett menekülésbe kezdek (már akik nem csatlakoztak a Hun Birodalomhoz), és elözönlötték egész Európát.
nepvandorlas
















A hunok új európai birodalmuk megszilárdítása után az első tapogatózó támadást 395-ben, akkor indították a Római Birodalom ellen, amikor a két birodalomfél polgárháborús helyzetbe sodródott. A 400-as évek elején Uldin nagyfejedelem alatt is feszült lett a viszony a Kelet-rómaiakkal, több alkalommal betörtek a hunok a Balkán félszigetre. A hun külpolitika ebben az időszakban a nyugat-rómaiakkal szövetséges viszonyt alakított ki. A Nyugat-Római Birodalom élethalál harcát folytatta a gótokkal és a különböző germán törzsekkel. A hunok érdeke azt diktálta, hogy a harcoló felek közül egyik se erősödjön meg, ezért a gyengébbik fél mellé álltak. A rómaiakkal történő szövetkezést azzal is magyarázzák, hogy a nyugati gótokat a hunok szökött alattvalóknak tartották, így Alarich gót fejedelem és a rómaiak közötti háborúban az utóbbiak mellé álltak. Azonban a kelet-rómaiakkal inkább feszült viszony állt fenn, Uldin nem nézte jó szemmel a keleti-birodalom erősödését, hiszen ezzel veszélyeztetve voltak a Dunától északra elfoglalt hun területek. A nagyfejedelem 400 és 410 között számos támadást indított a Balkánra, hasonlóképpen a keletrómaiak is többször nyomultak észak felé, vissza – visszafoglalni elveszett területeiket, illetve próbálták a határsávot minél északabbra kitolni.
A Balkánra támadó hunok – Angus McBride festménye
hunok a balkanon 2



















Az első igazán nagy támadássorozatot 422-ben indították meg a hunok. Valószínűleg ezután a hadjárat után kezdi el fizetni a Kelet-római Birodalom évi rendszeres 350 libra arany adóját a hunoknak. A 420-30-as évek balkáni háborúiról kevés forrás számol be részletesen, de a gyér adatokból is viszonylag pontosan kihámozható a háborúskodás oka. A keletrómaiak a birodalmukat fenyegető hun nagyhatalmat számtalan eszközzel próbálták gyengíteni.
A hunok és a behódolt népek – Angus McBride elképzelése szerint
A hunok és a behódolt népek - Angus McBride elképzelése szerint






















Ezek közé tartozott, hogy a hunoknak alávetett népeket a hírszerzőikkel folyamatosan lázították, és a békésebb időszakokban hun területekről toborozták zsoldosaikat a keletrómai hadseregbe. Ez utóbbi tevékenységüket Rua (Ruga) megtiltotta, azonban a 430-as évek elején történt titkos agitáció túl jól sikerült, kitűnően bemutatva a később elhíresült “bizánci politikát”. A keletrómaiak lázadást szítottak a Hun Birodalom déli határánál, az Al-Dunánál élő törzsek között. Az amilzurok, itimarok, tonsurok és boiskok átálltak a keletrómaiakhoz. Ruát felháborította a bizánci agitáció és rögtön átcsapott seregével Trákiába, de egyben tiltakozó követet is küldött Konstantinápolyba. A követjárás közben, 434-ben váratlanul meghalt a nagy hun uralkodó. Ebben az időben került hun fennhatóság alá a Duna bal partja után Pannónia tartomány is, és került át a Hun Birodalom székhelye a Kárpát-medence szívébe. Itt épült ki a birodalom új királyi orduja, valahol a Nagy Alföld területén. A fennmaradt források szerint  Rua szabályozta a déli irányú kereskedelmet, határvárosokat jelölt ki a keletrómaiakkal való áruforgalom lebonyolítására. Ez utóbbi adat is jól mutatja, hogy a hunokról kialakult képet, mely szerint színtisztán pusztító – barbár harcosok lettek volna, némileg korrigálni kell.
A Rua által megkezdett 434. évi tárgyalásokat végül utódai, Atilla és bátyja Bleda (Buda) fejezte be. A békeszerződés megkötésére a keletrómaiak magas rangú küldöttséget küldtek, remélték, ezzel a gesztussal engedményeket érhetnek el az új hun fővezetésnél. Az előkelő küldöttséget Plinthas volt consul és tábornok illetve Epigenes questor vezette a Duna és a Morava folyók egyesülésénél Margus városával szemben álló Constantia erőd falai alá. A Bizánci történetíróktól tudjuk, hogy Bleda és Atilla lóháton ülve fogadták a keletrómai küldöttséget (akik kénytelenek voltak szintén lóra szállni a tárgyaláshoz). A 435-ben megkötött “margusi béke” (vagy constantiai szerződés) tulajdonképpen egy hun békediktátum volt.
A margusi béke kivonata:
A keletrómaiak nem tárgyalhatnak és nem köthetnek szövetséget hun fennhatóság alatt álló illetve hunokkal háborúzó népekkel.
A keletrómaiakkal a kijelölt határ menti városokban lehet csak lebonyolítani az áruforgalmat. Mindkét fél kötelezte magát a nyilvános piacok tiszteletben tartására.
A keletrómaiak hun alattvalókat, illetve hunoktól szökött hadifoglyokat nem fogadhattak be. Kötelesek voltak kiadni a legutóbbi lázadásban résztvevőket a hunoknak.
8 solidus/ fő áron kiválthatták a keletrómai hadifoglyokat a hozzátartozóik.
A Keletrómai Birodalom által eddig fizetett 350 font arany évi adót 700 fontra emelték. (700 font az 50400 solidus arany volt, ami nagyjából 230 kg arany súlya.)
.
A szerződés kikötései súlyos feltételek voltak a keletrómaiakra nézve. Nemcsak a megemelt évi 700 fontnyi adó miatt, hanem mert gyakorlatilag lezárták a keletrómaiak északi határait a hunok. Innentől fogva a zsoldosseregükbe sem toborozhattak utánpótlást az északi barbár területek lakosságából. Megszüntették a konstantinápolyi ügynökök (akik sokszor kereskedőként járták a vidéket, információt szereztek, lázították a hun alattvaló népeket) szabad utazását és ezzel az intrikáikat a Dunától északra.
A hunoknak fizetett adó – II. Theodosius Konstantinápolyban kibocsátott pénzérméi
atilla kincse
.














440-443. évi balkáni háború
A hun vezetésnek fő célkitűzése, hogy a keleti és a nyugati római birodalmakat egymástól eltávolítsa, ne alakulhasson a hun birodalom környezetében olyan erő, amely hathatósan tudna fellépni a birodalmuk ellen. Atilla és Buda is követte elődeik politikáját, nyugattal szövetséges, kelettel jobbára ellenséges viszonyban álltak. Mint fentebb bemutattuk a hunok kezdetekben komolyan támogatták a nyugat védekező háborúit a különböző germán népek ellen, azonban 439-től az észak-afrikai Vandál Királyság (szintén germán nép) Karthágó elfoglalása után, inváziót indított a Nyugat-római Birodalom ellen. A vandál flotta Szicíliát és Rómához tartozó szigeteket támadta, erre az eseményre már a keleti testvér birodalom is reagált. II. Theodosius óriási flottával sietett a nyugatiak segítségére és jelentős számú segédhadat küldött Szicíliába. Erre az időszakra szorosabbá vált a keleti és nyugati római birodalmak viszonya, hiszen II. Theodosius még szorosabbra vonta az amúgy is meglevő családi kapcsolatait III. Valentinianussal a nyugati császárral. (II. Theodosius pártfogoltja Valentinianus, aki a keleti uralkodó lányát feleségül vette.) A két birodalom összefogásának veszélye, illetve a vandál támadás kínálta alkalom kihasználása, cselekvésre ösztönözte a hun fővezetést. Itt kell megjegyeznünk, hogy néhány történész arra a következtetésre jutott, hogy a hun diplomácia folyamatos kapcsolatot tartott fenn a Vandál Királysággal.

AttilaBirodalma












A 440-443-as években lezajlott balkáni háborút a fenti események indították el, azonban a háború közvetlen okaiként több cselekményt is fel lehetetne sorolni. Béke idején a Kelet-római Birodalommal igen élénk kereskedelmi kapcsolat folyt, azonban napirenden voltak a határmenti incidensek. A háború kitörésében volt alkalma mindkét félnek a másikat hibáztatni. Konstantinápoly vádolta a hunokat a határmenti vásárvároson való rajtaütéssel. A hunok a bizánci toborzások és lázítások folytatását rótták fel a keletrómaiaknak, illetve egy sírrablási esetet, melyben Margus püspökét vádolták avval, hogy Duna északi partjára átkelve kifosztotta és megszentségtelenítette a hun királyi sírokat. A kölcsönös követjárás eredménytelen maradt, a hun támadás nagy erőkkel megindult, Buda csapatai áttörték a dunai limest. Margus bevétele után Singidunum (azaz Nándorfehérvár a mai Belgrád) következett és Sirmium (Szávaszentdemeter /Sremska Mitrovica/). 442-ben Naissus (Nis) ostrománál fennmaradt a hun ostromtechnika leírása. Priscos kivonatolója leírja, hogy Naissus mellett a hun sereg hidat vert a folyó két partja között, majd a körülzárt várost az ostromeszközeikkel megostromolták. A hunok folyamatosan nyílzáporral árasztották el a falakat, lehetetlenné téve a komoly védekezést, majd az ostromgépekkel ütött réseken keresztül, és létrákon átmászva megrohamozták a várost. Naissus várának lerombolása után a hun hadak bevették Serdicat (Szófia), a trákiai Philippopolist (Plovdiv), és Arcadiopolist. A hun fősereg már Konstantinápolyt veszélyeztette. Sok történész kisebbíteni próbálja a hunok hadierényeit, mondván az elfoglalt városokban csak a miliciák védekeztek, a keletrómai fősereg a vandálok ellen harcolt. Azonban 442 végére a hun támadás miatt Konstantinápoly visszarendelte a keleti fősereget, majd a Gallipoli félszigeten meg is ütközött egymással a két nagyhatalom. A chersonnesosi csatában először csapott össze a római birodalom nagy nyíltszíni csatában a hunokkal, akik a híres hadvezér, Aspar vezette keletrómai hadsereget tönkreverték.
Buda és Atilla hadjárata óriási sikernek bizonyult, a legfőbb eredmény a dunai limes áttörése és megsemmisítése volt. A nagy erődöket lerombolták és elfoglalták a Száva vonalát is, Pannonia Secunda tartomány egészében a hunok birtokába került. A béketárgyalásokat Anatolius senator vezette a keletrómaiak részéről. 443-ban kötötték meg az “Anatolius első békéje” néven ismert szerződést. Az anatoliusi béke súlyos kötelezettségeket és terheket rótt Konstantinápolyra.
Az évi adót 700-ról 2100 font aranyra (azaz a háromszorosára) emelték.szikáncsi-aranykincs
A harcok alatt elmaradt tributumot egy összegben követelték a hunok, így egyszerre 6000 font (majdnem 2 tonna, 1962 kg!) aranyat kaptak meg.
A római hadifoglyok kiváltásának összegét 6-ról 12 solidusra emelték.
A rómaiak kötelezettséget vállaltak a hun szökevények kiadatására, valamint arra, hogy a hun földről menekülőket nem fogadják be a jövőben.
Ezt az óriási mennyiségű éves adót Konstantinápoly egészen 450-ig fizette, akkorra Atilla figyelme már teljes egészében a nyugati római birodalom felé fordult. 447-ben még Atilla indított el egy újabb balkáni hadjáratot, melyben szintén Konstantinápoly falai alá jutottak seregei, majd a krónikák szerint mintegy 70 várost dúltak fel a Thermophülai szorosig. A 448-tól elinduló béketárgyalások során járt Priszkosz rétor Atilla udvarában, a keletrómai titkár ebben az időszakban kezdte írni 8 kötetes művét a korszak eseményeiről. Az évekig elhúzódó béketárgyalások lényegi változást nem hoztak a kelet-rómaiak adóztatatásában, azonban 450-re Atilla már a Róma elleni háborúra készült, így a Keletrómai birodalommal -elkerülve a kétfrontos hadviselést- békésebbé vált viszonya.
Bíró Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése