2014. július 23., szerda

ENSZ: Háborús bűnt követhetett el Izrael

Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a házak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai övezeti offenzívájában - jelentette ki szerdán Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
A dél-afrikai Navi Pillay bírálta az Izrael elleni, válogatás nélküli Hamász-támadásokat is. Azt mondta: úgy tűnik, a szélsőséges palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.
A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze.
A két hete tartó gázai konfliktusban eddig 620 palesztin és 29 izraeli vesztette életét. A palesztin áldozatok nagy része civil, köztük sok a nő és gyerek.
A Hamász számos esetben lakónegyedekbe, lakóházakba telepítette rakétakilövő-állásait, és emberi pajzsként próbálja felhasználni a polgári lakosságot. Az izraeli hadsereg a mostani szárazföldi támadások előtt is felszólította szórólapokon a világ egyik legsűrűbben lakott városában élő civileket, hogy hagyják el a várost, de ezt sokan nem tudták megtenni.   
 
Pillay már július 11-én is figyelmeztette Izraelt. Szóvá tette, hogy sok civil áldozat az otthona ellen intézett légicsapások miatt halt meg. Az emberi jogi főbiztos emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi háborús jog szerint a támadások alkalmával meg kell különböztetni a katonai és polgári célpontokat, mindent meg kell tenni a civil áldozatok elkerülése érdekében, a csapásoknak pedig minden esetben arányosnak kell lenniük (azaz egyik fél sem okozhat aránytalanul nagyobb kárt annál, mint amekkorát elszenvedett). Pillay szóvivője korábban azt mondta: ha "egy jottányi kétely is felmerül" azt illetően, hogy egy adott épület katonai vagy polgári célpontnak számít-e, már nem jogszerű megtámadni azt.

http://index.hu/kulfold/2014/07/23/ensz_haborus_bunt_kovethetett_el_izrael/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése