2014. július 23., szerda

Brüsszel az időt húzza, nem merik korlátozni az orosz földgázimportot

Több mint egy hetes késéssel, az oroszellenes szankciók harmadik szakaszának kiszivárogtatásával kezdett foglalkozni a nyugati média. Mostanra már a hivatalos köröket is lefutották; amerikai szenátorok nyilvánosan felszólították Barack Obamát, hogy újabb szankciókat vezessen be az orosz gazdaság hadiiparával, energetikai és pénzügyi szektorával szemben, valamint nyilvánítsa terrorista szervezetté a Donyecki Népi Köztársaságot. A javaslatot a külügyi bizottság elnöke, Robert Menendez, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, Dianne Feinstein, és a katonai szolgálat vezetője, Carl Levin írta alá. A beadást követően máris jöttek a hírek, miszerint az Európai Unió szintén "megkezdte" az újabb szankciók tárgyalását.
Hídfő.net | Európai Unió
A dolog érdekes vonatkozása, hogy a most "kiszivárogtatott" szankciókat már a 16-i brüsszeli csúcstalálkozón beiktatta volna az Európai Unió, - amit végül nem tettek meg, mert az orosz médiához még a tárgyalásukat megelőzően eljutott a szankciók teljes tervezete és az orosz sajtó már akkor az új szankciók főbb pontjait elemezte, amikor Brüsszelben még meg sem kezdődött a csúcstalálkozó, amin előterjesztették volna a tervezetet. Ezt a "kiszivárogtatást" egy hét elteltével hozta elő az európai média. Vagyis nem új dologról van szó, mindössze egy hétig tartott nekik kitalálni, hogyan reagálják le a kialakult helyzetet.
Az Európai Unió a szankciók harmadik szakaszával megtiltja, hogy az európai állampolgárok befektetéseket intézzenek Oroszországban, tilalmat vezet be a kőolaj és földgáz behozatalára. A szankciók helytelen voltával Brüsszel is tisztában lehet, mert a földgázimport tiltását egy hete akarták beiktatni, mégsem tették meg. Vagyis blöffölnek. Ezért nem beiktatják a szankciót, hanem "kiszivárogtatják".
Valójában a brüsszeli vezetőknek fogalma sincs, hogyan tudnák kiváltani az orosz földgázt, emiatt időhúzásra törekszenek. Mint kiderült, az amerikai szenátorok sem gondolják komolyan, hogy az Egyesült Államok cseppfolyósított földgázt szállíthatna az Európai Unióba.

http://www.hidfo.net/2014/07/23/brusszel-az-idot-huzza-nem-merik-korlatozni-az-orosz-foldgazimportot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése