2014. július 4., péntek

Az USA megpróbálja lebeszélni a kurdokat az államalapításról

Az iraki események hatására a kurdok joggal érezhették, hogy eljött az ideje az 1990 óta nyíltan hangoztatott önálló kurd államnak. A dolog annyira előrehaladott fázisba érkezett, hogy az Egyesült Államok igyekszik lebeszélni a kurdokat erről a lépésről, mert szerintük csak egy demokratikus, többfajta értékrendet tisztelő Irak bírhatja az USA támogatását. Kifejtették még, hogy az egységes Irak könnyebben veheti fel a harcot a terroristákkal.
Hídfő.net | Kurdok aránya a lakosság körében, Közel-kelet.Kurdok aránya a lakosság körében, Közel-Kelet.
Azt jól tudjuk, hogy az Államoknak igen fájó pont lenne egy önáló kurd állam, aminek ráadásul a gazdasági alapjai is meglennének az olaj képében (amit már több nyugati vállalat is elkezdett kihasználni). Legnagyobb probléma azzal lenne, hogy egy új játékos lép be a közel-keleti országok pályájára, ráadásul egy frissen alakult, ahol az államszervezetet még nem szőtte át a korrupciós nyugati háló. Az USA számára továbbá kényelmes Irak esetében is, hogy minimális erőforrással tudja egymás ellen uszítani egy többnemzetiségű / több vallású állam lakosságát, pusztán az előbbi két okra hivatkozva. ez a kurdok kiválásával Irakban megszűnne.
A kiválás továbbá táptalajt adna a környező országok kurd kissebségének is, akik nyilván a területeikkel csatlakoznának az új anyaországhoz. Irán esetében ez kényelmes lenne az USA-nak, ám a NATO-tag Törökországnak komoly problémákkal kellene megküzdenie külpolitikailag, hogy miért is nem hagyja a tiszta kurd területek leválását. Arra már ne is gondoljuk, hogy mi lenne, ha az új kurd állam Oroszországgal szeretne szövetkezni.
Hídfő.net | A szír kormányeről oldalán is sok kurd harcol.Kurd nő propagandafotón, Szíria. A szír kormányerők oldalán is sok kurd harcol, cserébe a függetlenségükért a későbbiekben.
Nyilvánvaló, hogy az USA-nak nem lenne ereje most ezt az új konfliktuscsomagot is ellenőrzése alatt tartani, látható, hogy az ukrajnai és a szíria helyzet gyakorlatilag a tönk szélére sodorták az USA-t külpolitikailag, ráadásul Szaud-Arábia is nyujtogatja a karmait.
A Fehér Ház sajtószóvívője, Josh Ernest bejelentette a megoldást: "Abban hiszünk, hogy minden érintett fél tegye félre az érdekellentéteket, Irak katonai és politikai vezetői üljenek össze, és Irak javára dolgozzanak és döntsenek". Mint mindig, szavakkal most se fog "jóllakni" senki.

http://www.hidfo.net/2014/07/04/az-usa-megprobalja-lebeszelni-kurdokat-az-allamalapitasrol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése