2014. július 31., csütörtök

A Nyugat finanszírozza az al-Kaidát – Bár állítólag nem szándékosan…


a-balkc3a1n-gondja-a-vilc3a1g-gondja

NYT: Globális üzletággá vált az al-Kaidánál az európaiak túszul ejtése.

1. Európa és a terroristák…

Globális üzletággá vált az al-Kaidánál az európai állampolgárok túszul ejtése, mert több kormány – noha ezt tagadja – hajlandó váltságdíjat fizetni a terroristáknak – összegezte szerdai számában tíz országra kiterjedő tényfeltárását a The New York Times című lap.

Az iszlamista terrorszervezet a lap számításai szerint 2008 óta legalább 125 millió dolláros bevételre tett szert túszejtésből, amiből 66 milliót tavaly kasszírozott. Az amerikai pénzügyminisztérium úgy tudja, hogy az al-Kaida az említett hétéves periódusban 165 millió dollárt gyűjtött össze az általa elrabolt emberekért cserébe – csaknem kizárólag európai kormányoktól.
A lap szerint Európa ekként, ha akaratlanul is, de az al-Kaida pénzügyi támogatójává vált. A foglyok elengedésének ára pedig folyamatosan nő: miközben az emberrablók 2003-ban átlagosan még “csak” 200 ezer dollárért engedett el egy-egy embert, addig egy túsz élete ma már 10 millió dollárba (több, mint 2,3 milliárd forintba) kerül.
Amíg az al-Kaida a működésének kezdetén gazdag támogatóktól kapta anyagi forrásainak jó részét, addig a terrorszervezet ma alapvetően az európai túszaiért cserébe kapott váltságdíjból finanszírozza a tagtoborzást, a kiképzést és a fegyvervásárlást. David S. Cohen, az amerikai pénzügyminisztériumnak a terrorelhárítás és a pénzügyi felderítés kérdéseiben illetékes államtitkára egy 2012-ben elmondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy az egyik ilyen “tranzakció” gerjeszti a másikat.
A túszkereskedelem annyira jelentős méretűvé terebélyesedett, hogy annak irányítását az al-Kaida pakisztáni parancsnoksága fogja össze. A Magreb-országokban, az Arab-félszigeten és a Szomáliában működő terrorcsoportok emellett azonos eljárásrend szerint lépnek fel, amelyek egyik sajátossága, hogy a tárgyalások során hosszas, akár hónapokig tartó hallgatással tartják bizonytalanságban azokat, aki a túszok kiszabadításán dolgoznak.
A terrorcsoportok, hogy minimalizálják veszteségeiket, az emberrablást bűnszervezeteknek szervezték ki, amelyek a váltságdíjból 10 százalékos jutalékot kapnak.
Noha a terroristák minden esetben a túszok kivégzésével fenyegetőznek, az al-Kaida által elfogottaknak az elmúlt öt év során csak a kis hányadát – 2008 óta a 15 százalékukat – ölték meg, többjüket sikertelen túszszabadítási akció közben. Ez jelentős változás az egy évtizeddel ezelőtti gyakorlathoz képest, amikor a terrorszervezethez tartozó iraki csoportok rendszeresen videóra vették a túszaik lefejezését.
A The New York Times szerint csak kevés ország tagadja meg, hogy váltságdíjat fizessen. Ezek között élen jár az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, amelyek azonban – mint azt az Afganisztánban szabadon engedett amerikai őrmester, Bowe Bergdahl esete is bizonyítja – szintén tárgyalásokba bocsátkoznak a terroristákkal, ám pénzt nem adnak nekik, – (közvetlenül. legfeljebb fegyver – lőszer szállítással, és különböző intézkedésekkel pl. megemelt humanitárius támogatással, vagy a terror szervezet ellenlábasait sújtó embargóval, hátrányba hozásával működnek együtt – a szerk. B-R/SzRTI)
Ennek a döntésnek súlyos következményei vannak, mert miközben több tucat európai sértetlenül kiszabadult, kevés amerikai és brit állampolgár élte túl a túszul ejtést. Szakértők szerint az al-Kaida ma már tudja, hogy mely kormányok hajlandók fizetni és ez tükröződik a terrorszervezet “hivatalos” ágai által az elmúlt öt év során elrabolt 53 túsz nemzetiségi összetételében: mintegy egyharmaduk francia, 20 százalékuk pedig osztrák, spanyol és svájci állampolgár.
Ugyanebben az időszakban az al-Kaida mindössze három amerikai állampolgárt ejtett túszul. David C. Cohen államtitkár szerint az a tény, hogy a terrorszervezet már nem törekszik amerikaiak elfogására, “tektonikus elmozdulást” jelent az egy évtizeddel ezelőtti helyzethez képest.
Noha nyugati államok hivatalosan többször is megfogadták, hogy elvetik a váltságdíj-fizetést – a tavalyi G8-csúcson erről például külön nyilatkozatot írtak alá – Franciaország, Spanyolország és Svájc továbbra is a terroristák legjelentősebb kifizetői közé tartozik. Tavaly például Maliban három francia túsz elengedéséért mintegy 40 millió dollárt fizettek ki.
Az európai kormányok általában segélynek álcázzák a váltságdíjak kifizetését, vagy közvetítőkön keresztül hajtják végre ezt a műveletet. A The New York Times szerint az állami tulajdonban lévő francia Areva atomenergetikai vállalat 2011-ben 12,5, 2013-ban pedig 30 millió eurót fizetett összesen öt francia életéért. (A váltságdíj-fizetést az Areva szóvivője cáfolta.)
2. Amerika és a terroristák…

Arra persze a New York Times nem tér ki, hogy a terrorszervezet hadműveletei, – kifejezetten az amerikai érdekeket szolgálják. A New York Times ezen anyagában, a lap egyértelműen az európaikra akarja átlőcsölni az al-Kaida támogatásának bűnét, – pedig számtalan információ kering arról, hogy ezt bizony az Amerika is megteszi, – önként és dalolva, s ehhez még túszokat sem kell cserébe kiváltania.

Korábban írtuk, – “hogy a szinte semmiből előkerült ISIL (ISIS) melynek vagyona 2 milliárd dollárra rúg a hivatalos USA támogatáson túl nem hivatalos úton (CIA közreműködéssel végrehajtott) bankrablással, és más fedett módszerekkel megvalósított pénzügyi támogatásban részesül az atlantistáktól. Lehet, hogy az állítólagosan eltűnt fegyverek közül is náluk landolt ez az…”
Nos az ISIL előzőleg Szíriában harcolt, az al-Kaida ellenőrzése alatt, – s csak miután rácsapott Irakra akkor függetlenedett a terrorszervezet Szíriában harcoló szárnyától. – Ha függetlenedett, – mert bár többféle nyilatkozat is elhangzott e tárgyban, – de akkor követnőnk el a legnagyobb hibát, – ha elhinnénk, amit egy terrorszervezet nyilatkozik.
Valójában a szír konfliktusba bevont és pénzelt szunnita muszlim zsoldosok, valamint az al-Kaida terror szervezet most átcsoportosított tagjai, plusz a hozzájuk csatlakoztatott és csatlakozó további terroristák alkotják az ISIS harcoló gerincét. A finanszírozók azonban most is ugyanazok, mint Szíriában, Líbiában stb.
Az imént említett országok harcterein, az al-Kaida dominánsan képviseltei magát, – s természetesen szinte mindig az USA és a Nyugat érdekeiért harcol, – ez Szíriában mutatkozott meg a legjobban. Ám Aszad elnök keményen állta és állja a sarat, az al-Kaida martalócai ellen.
Nem lehet kérdés persze az sem, hogy vajon ki is finanszírozza a szír lázadók hihetetlenül sokba kerülő felszerelését, lőszereit, s logisztikáját. Hogy ki, (Cui prodetst?) – Hát, akinek érdekében áll Asszad elnök megbuktatása, s az ő jó szövetségesének elsimert Oroszország kiebrudalása a Közel-Keletről.
Az al-Kaida fő prominensei, – sőt maga Bin-Laden is megjárta a CIA kiképző táborait. A cél persze, a Washington terveit kiszolgáló iszlamisták és terroristák kiképzése és ellenőrzés alatt tartása…” – Erről is írtunk korábban.
Ez bevett módszere az Egyesült Államoknak, Izraelnek, de Angliának Franciaországnak és más terrorista szövetségeseiknek is! Ezeket alkalmazták az Arab országok, Észak-Afrika és Közel-Kelet elleni fegyveres támadásokban is, a gázai elleni támadásokban, a szíriai háborúban a lázadók oldalán. (Ez mai is folytatódik) A stratégiai célok kiterjedtek, és felhasználták ezeket a kiképzett terroristákat egész Eurázsia destabilizációjához…
Ennek a stratégiának a fő csapásiránya, az Egyesült Államok és a NATO fő ellenfeleinek számító Oroszország és Kína destabilizálása, „bekerítése” iszlám radikálisokkal a határaikon.
Ez különösen igaz az Orosz Föderációra, ahol az utóbbi években növekvő problémát jelentenek az iszlamisták. Nem véletlen, hogy erős támogatást kapnak bizonyos csecsen csoportok és vezetők.
Bal-Rad / Szabad Riport
Források: New York Times, – MTI, – B-R archivum, – SzRTI archivum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése