2014. július 31., csütörtök

Két ferencvárosi, két debreceni, és majdnem tizenkét felcsúti stadion is kijönne abból a pénzből, amelyet az új Puskás Stadion és a környező létesítmények felépítésére költene a kormány.

60-80 milliárd forintba fog kerülni a tervezéstől függően az új Puskás Ferenc stadion. További létesítményekkel együtt a költség 80-100 milliárd forint lehet - mondta lapunknak Vígh László, a sportlétesítmények fejlesztéséért felelős kormánybiztos. (A debreceni stadion 13 milliárd körül, a felcsúti 3,8, a ferencvárosi közel 15 milliárdért épült.)

Ezen kívül a 38 hektáros olimpiai központ területét is fejlesztik, amely 21 sportágnak ad majd otthont. Ennek költsége további 30 milliárd forint lehet.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter azt közölte: az NSK kezében levő sportlétesítmények fejlesztésére összesen mintegy 180 milliárd forintot ad a kormányzat. Seszták lapunknak elmondta, hogy a költségvetési zárolások nem érintik a sportlétesítmények fejlesztését.
Csányi Sándor , az MLSZ elnöke az új stadion látványtervének bemutatása után közölte: a létesítmény 2018-ra készülhet el. 2020-ban már Európa-bajnoki mérkőzéseket szeretnének ott rendezni, amelyet meg is pályázott az MLSZ. Három csoportmeccset és egy egyenes kieséses találkozót rendeznének Budapesten - erről szeptemberben dönt az UEFA.
Az új, multifunkcionális létesítmény 68 ezer fős lesz, koncertek idején 80 ezer főt is be tudnak fogadni. Mélygarázsokat, valamint a tetejére egy 800 méteres panoráma futópályát is terveznek. 1700 helyiség lesz a stadionban, benne egy 180 szobás szálloda, ezzel a stadion edzőtáborként is funckionálhat. Lesz benne egy konferenciaközpont és egy sportorvosi hátteret biztosító diagnosztikai laboratórium is.
A stadion a stadionban koncepció révén az új és a régi lelátók között építenek ki edzőtermeket, irodákat, egyéb létesítményeket. A stadionon belül több, mint húsz sportág kap majd helyet.
Vígh László lapunknak elmondta, hogy idén a stadionnal kapcsolatos tervezésre a költségvetésből 2-2,5 milliárdot kell költeni. Ebben benne van a Millenáris Velodrome tervezési költsége is. 2014 végére készülnek el teljesen a kiviteli tervek, még a nézőszám is változhat, 2015-ben kezdődhet az építkezés.

Szerző: Éber Sándor


Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be…

Ennyi pénzből, – 15-20 ezer szociális lakást lehetne felépíteni, – ha a lakások építési költségeit külön-külön 5-7 millió forintra becsüljük. – Ez, ha lakásonként 4 emberrel számolunk, akkor akár 80 ezer embernek, ha 3-al, akkor akár 60 ezer embernek teremtene otthont, – állami szociális lakás formájában.
Ha ehhez hozzávesszük, az eddig elkészült puccos stadionokra eddig már elherdált milliárdokat; Nagyerdei Stadion Debrecen; 12,5 milliárd, – Felcsúti Pancho Aréna; 3,8 milliárd – akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy egész városokat lehetne felépíteni a stadionokra eddig elköltött – és még ezek után elkölteni szándékozott pénzből!
És mi azt is megmondjuk őszintén: Kit érdekelnek a stadionok, – mikor a forma nincs megtöltve tartalommal? – Vagyis olyan alacsony színvonalú a magyar labdarúgás, mint most. – Kit érdekelnek a stadionok, amikor ekkora a nyomor Magyarországon? Kit érdekelnek a stadionok, amikor ekkora társadalmi és gazdasági válsággal küzd az ország!
A stadionok nem mások, mint a kormányzati propaganda szerves részei. Hogy ennyire szereti Viktor a népét. – Szereti persze! El ne hidd! – Önmagát szereti, – kimegy a kert végébe, ott aztán futballozhat a saját stadionjában. – Micsoda őrültség ez?
Csendben mondjuk azért, hogy az Első Puskás Stadiont, – vagyis a Népstadiont, – az ötvenes évek elején, 48-tól 53-ig, – bizony jórészben TÁRSADALMI MUNKÁBAN építették, – önkéntesek tízezreinek részvételével. Saját szüleink, nagyszüleink is kubikoltak ott, teljesen ingyen és hatalmas jókedvvel. Majd a sajátjuknak is érezték stadion, – évtizedeken keresztül!
De ez, amit terveznek csinálni a Puskás Ferenc-Népstadionból, – még a látványtervében is vérforraló: Business klub a stadionban? Hát mi ez a flancolás? – Elpazarolt milliárdok egy őrült futball álomra, – melyet álmot, valójában még az igazi foci nemzetnek; Brazíliának sem sikerült megvalósítania.
A futball nem oldja meg a társadalmi problémákat, – sőt ha túl sokat költenek rá, – még gerjeszti is. – Ahogyan ez Brazíliában is volt a Világbajnokság előtt, közben és után. – S a brazil kormány lehet, ebbe is bukik bele. – Nincs kizárva, hogy a majd a magyar is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése