2014. július 14., hétfő

A Fidesz-kormány fegyveres harctérré változtatná az országot

Június 21-22-én került sor a V4 országok vezérkari főnökeinek találkozójára a balatonöszödi kormányzati üdülőközpontban. A találkozón részt vett a kijevi vezetés részéről az Ukrán Fegyveres Erők nemrég kinevezett vezérkari főnöke is.
A találkozón végleges formába öntötték a V4 harccsoport megvalósítási menetét, melynek végén 2016 január 1.-től a harccsoport a valóságban is létezni fog.
A találkozó után Hende Csaba, a Fidesz-kormány honvédelmi minisztere boldogságtól sugárzó arccal tartott sajtótájékoztatót a harccsoport megalakulásának jelentőségéről. A Hende-féle nyilatkozat lényegi pontjait kiemelve rámutatunk az alapvető hazugságok és félretájékoztatások egyes elemeire.
Hídfő.net | Hende Csaba
- Hende szerint ez a harccsoport 2500 főből állna.
Itt Hende kapásból rádobott 1000 főt a magyar vezérkari főnök által bejelentett hivatalos létszámra. Hantázós Hendének nem ez az első ilyen megalomán kijelentése: a több milliárdnyi forint médiapropagndával kikiáltott tízezer műveleti tartalékosból alig 1000 főt tudtak az elmúlt négy év alatt összeszedni, amit ő 5800 főben állapít meg mostanában.
- Hende szerint az ilyen típusú harccsoportok teljesen bevett szokásnak számítanak az EU keretein belül, több nyugat-európai ország is együttműködik ugyanilyen struktúrában.
Amit Hende elfelejtett hozzátenni az az, hogy az általa említett más EU-s harccsoportok konkrétan meghatározott rövidtávú reagálási céllal jönnek létre, és maximum hat hónapos egyszeri időtartammal látnak el feladatokat. Ez után a harccsoport feloszlik. A V4 harccsoportot pedig állandó jellegű alakulatnak szánják, mely békeidőben sem oszlik fel. Ez szó szerint benne van a harccsoport létrehozásáról szóló alapdokumentumban.
- Hende szerint az ukránok a helikopteres kapacitásban és a légiszállításban kapnak jelentős szerepet.
A helikopteres ukrán kapacitás minőségét és mennyiségét jól jelzik az üzemképtelen, és így a kifutókon szétrohadó, legfeljebb alkatrészutánpótlásnak használható gépek, valamint az, hogy az orosz felkelők elleni harcokról szóló jelentésekben már egyáltalán nem szerepelnek harci helikopteres cselekmények. Ami pedig volt, azt a felkelők előtte kilőtték. Hendének ezt tudnia kellene.
A légiszállítást illetően meg lehet állapítani, hogy az egykor valóban számottevő ukrán teherszállító légitársaságok járatsűrűségének mutatója drasztikusan csökkent. Tehát az ukránok már most gyűjtik a stratégiai tartalékokat a háborúra, melyet mindenképpen ki akarnak provokálni, vagy egyszerűen nincs üzemanyag.
- Hende büszkén nyilatkozta, hogy Magyarország adná a légtérharcászati, különleges műveleti és műszaki alakulatokat.
Felszerelésben, kiképzésben és bevetési költségekben pontosan ezek az alakulatok kerülnek a legtöbb pénzbe a harccsoport összes egységei közül. Miközben a magyar lakosság lassan egyharmada a létminimum alatt él, a gazdasági menekült magyarok száma külföldön pedig már stabilan a háromnegyed millió fölött van, a kormány 5 milliárd forintot különített el a költségvetésből a V4 harccsoportra.
Ugyancsak Hende jelentette ki a tájékoztatón: a Visegrádi Harccsoport 10 napon belül bárhol bevethető lesz 6000 km hatósugarú körben.
Hol? A Donyecki medencében Szlavjanszknál? A Krím-félsziget körül? A Szaharában vagy az Északi Sarkon?
A harccsoport létrehozásának célja nem világos. Az olyan általános megfogalmazások, mint „a védelmi képességek növelésének érdekében”, vagy „az együttműködés hatékonyságának fokozására” nem célok, hanem irányelvek. Ilyenekből az ember több tucatot felsorol fejből egy perc alatt. A valós cél, mint azt már majd három éve megírtuk, a NATO és az USA előretolt pajzsaként a Balti-tengertől a Fekete tengerig terjedő régióban egy elsővonalas csapásfelfogó blokk létrehozása.
Egy ilyen blokk az első orosz csapás esetén teljesen eltűnne a térképről. Az az 1500 fő annyi mint légypiszok a papíron a több tízmillió főnyi, magas készültségű, harcedzett orosz állománnyal szemben, az elképesztő orosz technikai fölényről már nem is beszélve. A harccsoport de faco tagja, a kijevi vezetés pedig mindent megtesz azért, hogy ezt a csapást kiprovokálja.
A Fidesz kormány dilettantizmusát csak tetézi, hogy a kijevi vezetéssel szemben a harccsoport tagságért cserébe semmilyen garanciát nem követelt a kárpátaljai magyar lakosságot illetően.
Elgondolkodhatunk azon, hogy a Fidesz kabinet vajon tényleg ennyire képtelen felmérni a geopolitikai helyzet alakulását Európában és a nagyvilágban, vajon tényleg ennyire ostobák e. Ha nem, és az USA-nak való újabb nagyívű benyalásról van szó, az csak tetézi bűneiket.


http://www.hidfo.net/2014/07/14/fidesz-kormany-haboruba-vinne-az-orszagot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése