Sigmar Gabriel és Li Keqiang Pekingben, 2017. május 24-én – Fotó: Xinhua

– A kínai miniszterelnök a német alkancellárral találkozott –

A Xinhua kínai hírügynökség jelentése szerint; Li Keqiang kínai miniszterelnök szerdán, (2017. május 24-én), Pekingben, a Kínai Központi Kormány (Államtanács) székhelyéül szolgáló Zhongnanhai-ban, – találkozott Sigmar Gabriel német alkancellárral és külügyminiszterrel.
A német alkancellár kínai látogatásának célja, hogy párbeszédet kezdjen a magas szintű kínai-német kulturális csereprogramok mechanizmusának kialakításáról.
Li kijelentette, hogy Kína és Németország között egészséges, stabilan fejlődő viszony van, mely előnyös mindkét országnak és a világnak is.
Li elmondta, hogy Angela Merkel német kancellár meghívására hamarosan Németországba látogat, és majd sor kerül a kínai miniszterelnök és a német kancellár éves találkozójára is.
Li reméli, hogy a soron következő látogatáson keresztül elmélyítik a kölcsönös politikai bizalmat, és megvizsgálják a kölcsönösen előnyös együttműködés lehetőségeit, és szorosabbá teszik a kulturális csereprogramokat, melyekről az első tárgyalások éppen most zajlanak.
Gabriel kijelentette, hogy fenn kell tartani a stabil és erős német-kínai kapcsolatokat. Az idei év különösen fontos a két ország közötti kapcsolatok fejlődése szempontjából, s az elkezdődött tárgyalások komoly lehetőséget biztosítanak a baráti együttműködés megerősítésére.
China Radio International (CRI)