Andrzej Duda lengyel államfő csütörtökön azt mondta, a NATO-szövetségesek megállapodtak a kelet-európai katonai jelenlét kiterjesztéséről. Egyre több amerikai katona érkezik, de arról senki nem beszél, mikor távoznak.
Andrzej Duda elmondása szerint a NATO-csúcstalálkozón megállapodás született arról, hogy a következő években tovább fokozzák a katonai jelenlétet Észtországban, Lettországban, Litvániában és Lengyelországban.
A NATO-vezetők korábban egy 2016-os csúcstalálkozón állapodtak meg arról, hogy több ezer katonát és páncélos dandárokat küldenek a kelet-európai országokba. Ennek célja, hogy meg tudjanak akadályozni egy esetleges agressziót, „bármely ország részéről”.
A lengyel államfőt a brüsszeli csúcstalálkozón történtek kapcsán arról kérdezték, 2018-ban tovább folytatódik-e a nagy létszámú külföldi katonai jelenlét. Elmondása szerint azonban nem meghatározott időtávra érkeznek a külföldi fegyveresek: az amerikai vezetőknek nincsenek tervei a kivonulásra vonatkozóan. Duda elmondása szerint
„2018 helyett sokkal inkább 2022-ről beszélhetünk. Senki nem vetette fel a kivonulás kérdését.”
A találkozó során emellett megállapodás született arról, hogy a NATO 28 tagállama csatlakozik a terrorizmus elleni harchoz Irakban és Szíriában. A lengyel elnök szerint Lengyelország készen áll az iraki katonai jelenlét fokozására, de erről részleteket egyelőre nem mondott.


http://www.hidfo.ru/2017/05/egyre-tobb-kulfoldi-fegyveres-erkezik-kivonulasra-nincsenek-tervek/