Oroszország és a Fülöp-szigetek vezetői tucatnyi új megállapodást írtak alá, köztük védelmi ipari és katonai együttműködésről szóló egyezményt is.
Oroszország és a Fülöp-szigetek vezetői a mai napon 11 dokumentumot írtak alá, amit Rodrigo Duterte moszkvai látogatása során készítettek elő. A megállapodások amiatt köttettek, mert a Fülöp-szigetek az utóbbi hetek folyamán elkezdett a globális zsoldos-turizmus újabb célpontjává válni, és különböző dzsihádista szervezetek formájában az országba özönlenek az állam ellen fegyveres harcot folytató, külföldi állampolgárokból álló csoportok.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Fülöp-szigetek külügyminiszterével, Alan Peter Cayetanoval folytatott tárgyalások után azt mondta, a megállapodásoknak részét képezi egy kiterjedt védelmi ipari együttműködés, nukleáris energetikai együttműködés, valamint a kereskedelem, befektetések, ipar, szállítmányozás közös fejlesztése. A két ország közös akciótervet fogadott el a turizmus felpörgetésével kapcsolatban is.
A két ország emellett „fokozott együttműködést” kezd a globális terrorfenyegetés elhárítása terén, illetve a drogkereskedelem, kalózkodás és kiberbűnözés elleni harcban is együttműködést kezd.
Rodrigo Duterte a napokban Moszkvába látogatott, ahol személyesen találkozott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, azzal a célkitűzéssel, hogy országának megbízható fegyverbeszállítót találjon a terrorizmus elleni harchoz.
A Fülöp-szigeteken az utóbbi hetek folyamán malajziai, indonéziai és „más nemzetiségű” terroristák sokasága kezdett gyülekezni, Duterte emiatt kihirdette a rendkívüli állapotot és utasította a tárgyalódelegáció tagjait, hogy számos, korábban már előkészített egyezmény azonnal írjanak alá az orosz partnerekkel.

http://www.hidfo.ru/2017/05/katonai-egyuttmukodest-kezd-oroszorszag-es-a-fulop-szigetek/