Antoni Macierewicz védelmi miniszter szerint Lengyelország felül kell vizsgálja védelmi politikáját a Balti-tengeren, és készen kell álljon arra, hogy szövetségesei segítsége nélkül garantálja az ország biztonságát.
Macierewicz a Nasz Dzennik újságnak adott interjúja során beszélt arról, hogy a jövőben egy olyan megközelítés alkalmazására állnának át, ami a szövetséges haderőre támaszkodás helyett a saját erőt részesíti előnyben.
A miniszter szerint a lengyel hadsereg készen kell álljon arra, hogy elrettentő erőt tudjon alkalmazni bármely agresszor országgal szemben, anélkül, hogy már a konfliktus kezdetén szövetséges országok segítségére támaszkodna. Ennek megfelelően a lengyel fegyveres erők létszámát százezerről negyedmillió főre bővítenék.
Lengyelország 2014 folyamán kezdett kiterjedt haderő-bővítésbe, arra hivatkozva, hogy Oroszország állítólag beavatkozott az ukrán válságba. Decemberben Macierewicz azt mondta, az ország keleti határai mentén területi védelmi dandárokat állítanak fel, és a lengyel fegyveres erők létszámát több mint 50%-kal bővíteni fogják a következő évek során.

http://www.hidfo.ru/2017/05/lengyelorszag-megvaltoztatna-biztonsagi-politikajat-a-balti-tengeren/