A helyzet mutyi-téren változatlan, illetve igenis változik: sajnos rossz irányba. A Freedom House 2015-ös legfrissebb jelentése szerint azon felül, hogy tovább romlott Magyarországon a demokrácia állapota és az igazságszolgáltatás függetlensége, korrupciós ranglistájukon is sikerült jól visszaesnünk. Az, hogy Magyarországon nincs minden rendben, már az EU-nak is feltűnt. Az Európai Unió Bírósága nemrég két hazai gyanús ügyletet is kifogásolt: az Andy Vajnára szabott kaszinótörvényt, és az Öveges névre keresztelt programot, amelynek keretében több milliárd forintos EU-s támogatás nem éppen oda érkezett, ahova kellett volna.
Legutóbbi helyzetjelentésünk óta a földmutyinál is lettek újabb fejlemények: a fejér megyei földárverés is azt bizonyította, hogy az elárverezett földek jelentős része egyáltalán nem a helyi gazdákhoz került. Ezen kívül talán csak a miniszterelnök úr és a Jó Isten segítségének köszönthetően Mészáros Lőrincz újabb területeket vásárolt közel 50 millió forint értékben, így már a felcsúti polgármester és családja birtokolja a fejér megyei földek 8,3 százalékát.

Jogerős: jogtalan volt a kormány eljárása a kaszinótörvénnyel
Az Európai Unió Bírósága jogerős ítéletében azoknak a magyar vállalkozóknak adott igazat, akiket a kormány 2012-ben három nap alatt kifosztott a kaszinótörvénnyelnyilatkozta a 24.hu-nak Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke. A luxembourgi székhelyű bíróság azt kifogásolta, hogy a magyar kormány nem adott meg átmeneti időszakot az új jogszabályokhoz való alkalmazkodásra, sem olyan kárpótlási rendszert, amellyel a vállalkozók veszteségei kompenzálhatóak lettek volna.
Ezen kívül csupán 3 nap leforgása alatt tiltotta be a kormány a játékgépeket azért, hogy – ám azelőtt még gondosan megemelte a játékadót – az iparág tulajdonképpen egy kézben összpontosuljon, így Andy Vajna újabb milliókkal gazdagodjon. (A 2013-as kaszinók működésére kiírt koncessziók nagy részét a filmügyi kormánybiztos kapta meg korábban).
Öveges-program, vagy inkább tanterem-mutyi?
Az Európai Unió a továbbiakban kifogásolta még a „Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programot” is, méghozzá nem is akárhogyan: a Bizottság felfüggesztette az egész program kifizetését (40 milliárd forintot) az Öveges-program miatt, amelynek célja a „természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása”.
A 14 milliárd forintból 44 vidéki és 8 fővárosi iskola tantermei újultak meg, azonban ennyi pénzt nem emésztett fel a projekt – az összeg túlnyomó része, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból kaptunk nem az eredeti cél megvalósítására, hanem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) és különböző cégekhez kerültek. A programra felhasználható keret közel fele így a Kliknél landolt, hivatalos megfogalmazás szerint „a szakmai tevékenységek teljesítésére” , nem pedig az arra valóban érdemes iskoláknál.
oveges.png
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csak annyit nyilatkozott a visszatartott kerettel kapcsolatban, hogy „a tantermek felújításának bekerülési költsége és a tényleges különbség között jelentős eltérés volt”, és csak néhány százmillió forint támogatást nem fogunk megkapni – de ezt a „csekély” összeget majd megfizettetik a programban részt vevő iskolákkal. Mindenesetre ez majd 2 hónap múlva kiderül – ugyanis ennyi ideje van Magyarországnak válaszolni a Bizottság kritikáira. Majd csak ezután kerülhet napvilágra, hogy mennyi pénzzel is lesz kevesebb az operatív program kerete.
Felcsút virágzása – Mészáros Lőrinc
A legutóbbi információk szerint az ország legsikeresebb gázszerelője újabb földdel gyarapodott – jelenleg a hatvanpusztai majorság melletti 500 hektáros területre esett Mészáros választása. Természetesen nem az egész területet vitte el – azonban egy 36 hektáros területet 44 millió 400 ezer, illetve egy 6 hektárosat 3 millió forint értékben igen. Mindkettőt az ő cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bérelte korábban is. Sajnos Mészáros úr nem jelent meg személyesen az árverésen, maga helyett egy titokzatos ügyvédet küldött, ő viszont nem tartotta titokban megbízója nevét, így nyilvánosságra került, hogy a felcsúti polgármester újabb földterülettel büszkélkedhet.
Nem csak Felcsút polgármestere járt jól, hanem sokszor olyanok is, akik nem is indulhattak volna a liciteken: a fejér megyei földárverésen, ahol összesen 4753 hektárt, az összes megyei terület 28,7 százalékát vitték el olyanok, akik elvileg túl messze laknak ahhoz, hogy licitálhassanak. Így valójában ezekben az esetekben nem a helyi gazdákhoz kerültek a földek (pedig eredetileg ez volt a kormány célkitűzése), hanem olyanokhoz, akik akár 100 km-rel odébb élnek, így hivatalosan nem csak hogy nem nyerhettek, de nem is pályázhattak volna.
Erre a Földművelésügyi Minisztérium válaszában találhatunk „megoldást” – eddig a föld fekvése szerinti település közigazgatási határának 20 km-en belül kellett lennie, hogy valaki megfeleljen a feltételeknek, ám nem az állandó lakcímet, hanem az életvitelszerű lakóhelyet vették figyelembe. Vagy azt, ha valakinek 20 km-es körzeten belül mezőgazdasági üzemközpontja van. Kiskapuk mindig vannak – így érték el azt, hogy a földterületek csupán 20 százaléka jutott a helyi gazdáknak, akiket hivatalosan megcéloztak volna az állami földárverések.
oveges2.pngForrás: Greenpeace (Index)

Természetesen itt is élt a családnak, barátoknak kedvezés, hiszen a földek ¾-e saját érdekeltségi körükhöz került. A lista élén itt is Mészáros Lőrinc áll, aki családjával 1425 hektárt vitt el, vagyis a fejér megyei földek 8,3 százalékát.
A helyzet tehát továbbra is változatlan: Magyarország tele van korrupcióval. De hát miért is változna meg? Amíg valakinek hasznára válik, politikai-, gazdasági-, pénzügyi haszonnal kecsegtet, addig a tendencia nem is fog változni pozitív irányba. A pártokhoz, politikusokhoz szorosan kapcsolódó cégeknek, személyeknek való kedvezés – hivatalos nevén nepotizmus – a támogatásokkal, pályázatokkal, szerződésekkel, eljárásokkal kapcsolatos szabálytalanságok mind-mind a közpénzek magánzsebbe kerülését célozzák. Ezáltal mindig gyarapodik valaki, például Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és mások, a mi kárunkra.
TényTár