2016. március 30., szerda

Menekültválság: még több pénzt akarnak a törökök

tét

Az Európai Uniónak a már megígért 6 milliárd eurónál várhatóan többet kell adnia Törökországnak az illegális bevándorlás leállítására – mondta kedden Karl Erjavec szlovén külügyminiszter, miután Ljubljanában tárgyalt Volkan Bozkir török Európa-ügyi miniszterrel.
Úgy vélem, hogy a válság kezelésére betervezett összeg nem lesz elég. Ez csak az első lépés, de fontos ahhoz, hogy a Törökországgal kötött megállapodás eredményes legyen – mondta Erjavec egy közös sajtótájékoztatón.
A megállapodás alapján Törökország visszafogadja a rajta keresztül Európába érkezett összes illegális bevándorlót, de cserébe az unió Törökországból közvetlenül átvesz szíriai menekülteket. A csere elvben öt nap múlva kezdődik. Törökországban befogadóközpontokban helyezik el a visszatérőket, és ugyanannyi szíriait küld Európába.
Bozkir leszögezte, hogy az unió nem válogathat a szíriaiak között a képzettségük és szakértelmük szerint. Törökország a visszavett migránsokat megpróbálja hazaküldeni a származási helyükre, mint például Pakisztán, amellyel már megkötötte a visszafogadási megállapodást. Nem küldik viszont haza azokat a menekülteket, akiket ott veszély fenyeget. Ha nem térhetnek haza, Törökországban maradnak azokban a központokban, amelyeket a számukra építettek 16 városban – mondta a miniszter.
(MTI)
Bal-Rad komm: Az ankarai maffia Családfője behúzta az EU-t a bazárba, és amíg pénzt szimatol az uniós bukszában-nem engedi! Most megüzente: “aggyatok még píízt!”
Nyilvánvaló volt a kezdetektől fogva, hogy a törökök a pénzre utaznak. Három milliárd helyett már hat milliárd eurot követeltek az emberkereskedelemért. Miután ezt megkapták (“feltételesen”) nyilvánvaló, hogy észlelték: VAN PÉNZ A DOLOGRA! Be is indították a zsarolást. Ők is sejtik, hogy a vízummentesség kétséges dolog, ezért aztán még több pénzt akarnak! Meg fogják kapni!
Persze az sem lesz elég! A török bazárból nincs menekvés!
A Germán Ribanc-ki tudja ki és mi által felhatalmazva?-fizet mint a hülye a török maffiának! BELŐLÜNK FIZET!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése